Kedves elhanyagolt, de nagyon kitartó Olvasóim!
Majdnem szívrohamot kaptam, amint megláttam, hogy mikor írtam bejegyzést utoljára. Ne haragudjatok, hogy ennyire elhanyagoltam a blogot, de eléggé sok minden történt.
Kezdjük a karácsonnyal, mert körülbelül az volt az első említésre méltó esemény, ami november óta történt. Hála az égnek eléggé jól sikerültek a piros napok.
A munkahelyemen a menedzser már jóval az ünnepek előtt kérdezte, hogy akkor szeretnék-e szabadnapokat arra az időpontra. Én meg erőteljesen meglepődtem, mert arról volt szó, hogy nem tudja kiadni a holiday-emet, mert nem lesz rá idő. Ezzel ellentétben kiadta a 22-23-24-25-ét, mert tudja, hogy tesóm is itt lakik és így együtt tölthetünk egy kis időt. Nagyon meglepett a kedvessége, de nagyon meg is köszöntem J
Az első 2 nap Blankával és volt koleszos társammal, Krisztivel sütöttünk. Blankával megcsináltuk életünk első bejglijét. (No, persze már assisztáltam anyának sokszor, de nem ugyanaz megcsinálni és csak anyának segíteni…:D ) Mellesleg említeném meg, hogy baromira jól sikerült! Nem sok maradt belőle és nem sokáig.
Kedden mézeskalács sütiket sütöttünk, a’la Heike! J Ez egy különösen speciális recept, amihez külön díszítés jár. Ez is jól sikerült. Jól szórakoztunk a csajokkal és mindenkinek kijár ugye egy kis családi időtöltés J
Másnap (24-én) már tesómhoz mentem, ugyanis a Szentestét nála töltöttük. Itt is volt sütés-főzés, ami szintúgy nem meglepő zabálásban csúcsosodott ki. Majd aztán mi is kicsúcsosodtunk :D Ajándékoztunk, majd sikerült a családdal is Skype-olni….egy pötit eltört nálam a mécses, mert azért nem túl kellemes otthontól távol karácsonyozni, de még mindig a szerencsésebbek közé sorolhatom magam, mert itt van tesókám. Így is tökéletes volt a karácsonyi ünneplés. Az ezt követő napon, 25-én, itt totál semmi nem megy. Se busz, se metró. Mi azért délután már kimozdultunk a lakásból egy sétára a környező parkban, mert már túlzottan bepunnyadtunk. Másnap, azaz 26-án, már dolgoztam. Eléggé busy-k voltunk, nem meglepő módon…
Sajnálatos módon, a karácsonyi árat megfizettem, így 31-én dolgoztattak. Igaz, csak 1 műszakunk volt, de az is reggel 9-től, délután 5-ig tartott, ami azért így kicsit sok volt. Nyitni meg zárni is, az már kicsit túl sok. Mindezt tetőzte a tudat, hogy másnap fél 8-kor már ott kellett lennem, mert én nyitottam 1-jén. Csudijó :D
A szilveszter estém így nekem elég rövidre sikerült, de azért együtt voltam azokkal, akik fontosak számomra itt, Londonban. Kivéve Hutyit, mert neki más elfoglaltsága volt J Tesóm késő estig dolgozott, így Blankával, Vikivel és Tamással elmentünk hozzájuk, ahol kaptunk egy pohár pezsgőt a menedzsertől, amíg vártunk. Nagyon kedves gesztus volt. Ezután becaplattunk a Piccadilly felé, de én még valakivel szerettem volna találkozni, aki egy másik ponton volt, így A és B felől érkeztünk C felé :D A lényeg, hogy a filmekben is mindig megcsókolnak valakit éjfélkor és én is így tettem ;)
Az új év persze új fordulatokat is hozott. Mint azt már többször is említettem, kerestem szobát. Több lehetőség vetődött fel, amelyek egyes része anyukám szívét kicsit jobban megdobogtatta, mint azt én szerettem volna :D Maradjunk annyiban, hogy vigyáz rám, arany szíve a távolból is.
Sok újévi fogadalmat nem tűztem ki, mert nem szeretem, ha csalódok saját magamban. Nem gondolom, hogy egészséges lenne olyan dolgokat célul kitűzni, amiket aztán nem csinálok meg, esetleg önhibámon kívül, vagy mert az élet más irányba vitt, aztán meg azon keseregni, hogy miért nem jött össze. Egyetlen, nagyon fontos dolgot fogadtam meg, mégpedig, hogy egyágyas szobába költözök. Ez szerencsére eléggé hamar meg is esett.
Egyik magyar kolléganőmtől, Barbitól, kaptam meg Gyula számát, aki szobákkal, lakásokkal dílerkedik főleg Golders Green környéken, ami a mostani munkahelyemhez kifejezetten közel van. Nem elég, hogy elérhetőséget, még autó-beli segítséget is kaptam Barbikáéltól, ugyanis voltam annyira pofátlan, hogy megkértem Barbin keresztül Petit, a barátját, hogy legyen szíves és segítsen nekem a pakolásban. Elmondhatatlanul nagy segítséget jelentett, hogy egy fordulóba belefértünk és így nem kellett buszon cipekednem.
Egy elég nagy szobát tudtam kifogni, dupla ággyal, úgyhogy hawaii- dizsi-napfény :D Ezúton közölném minden kedves ismerősömmel, hogy lehet jönni látogatni, ha nem gond, hogy velem kell egy ágyban aludni :D :D A lakótársak között van pár magyar és most egy albán-román páros. A lakás maga nagyon jó közlekedéssel ellátott: ha nyitni megyek, akkor elég 6.00-6.05-kor elindulnom a lakásból és 10 perc alatt ott vagyok metróval, míg az előző helyemnél majd’ egy órával előbb el kellett indulnom. Az sem utolsó szempont, hogy itthon vagyok ugyanúgy 10 perc alatt, és nem kell 2 busszal utaznom 40 percig. Londoni viszonylatban amúgy még azt sem bántam, de azért ez így sokkal kényelmesebb. És a kényelem most előnyt élvez :D :D
Egyik lakótársam mellesleg egy győri srác, aki Marcalvárosból való…..na. Ennyire kicsi a világ :D :D Arany szíve éppen munkát keres, aztán első nap én is elmentem vele önéletrajzokat dobálgatni, aztán azóta minden nap értesít, hogy éppen hol tart.
A munkahelyemen már elég jól beletanultam a dolgokba, úgy gondolom. A csapatot nagyon szeretem, persze Ola kivételével, aki sajnos nem tudja magát belopni a szívembe. Nem tehetek róla. A mi sorsunk így írodott. Sajnos nem fér bele az én személyes zónámba. A többiek viszont annál inkább J Imádom a konyhán dolgozókat, az összes magyar kollégámat. Egyszerűen csúcsok J
Most már a menedzser is megszokott, vagy megismert inkább, és nagyon aranyos. El sem merem hinni, hogy vezető ilyen normális kapcsolatban is lehet beosztottakkal, főleg, ha lengyel. Mármint, félreértés ne essék, sajnos neki is vannak rossz napjai, meg néha olyan indokolatlan döntéseket hoz, amikkel nem értek egyet, de ő a menedzser. Joga van ahhoz, hogy azt csináljon, amit akar. De amúgy nagyon jól elvagyunk. Egyik este például vele zártam és végigvettük az össze kollégát, hogy ki milyen kutya lenne. :D Akkorákat röhögtünk :D :D
A munkahelyen amúgy olyan érdekes dolgok történnek. Néha agyonvágnék minden második vendéget, néha meg olyan kellemes meglepetések érnek, hogy csak nézek. Adok pár szituációt:
- Hétvégi shift. Totál busy. Excuse my French, de még a seggünkön is levegőt veszünk, elvitel és bent ülők kiszolgálása non-stop. Nem utolsó szempont, hogy az egyik pékség, ami legalább az elvitel egy részét leveszi rólunk, zárva volt, így iszonyat volt a forgalom. Ola-val voltam a bárban, láttuk mindketten, hogy áll a sor az elvitelre, de éppen belemerültünk valamibe és várniuk kellett vagy 2 egész percet a rendeléssel. Erre szarkasztikusan megjelenik az első páros férfi tagja, hogy „Ne aggódj, drágám, majd egy óra múlva kiszolgálnak bennünket.” – majd rám vigyorog. No, nekem sem kellett több….odaléptem. Mondom: „Uram. Észrevettem, hogy itt állnak, de amint láthatja, mi is eléggé elfoglaltak vagyunk. Tessék mondani, mit szeretne?” – Erre nagy zavarában kért egy baguettet. Ezért kellett puffogni? Most komolyan? :D :D
- Az előző történethez kötődik a másik, ami csak annyi, hogy ezen kellemes természetű úriember mögött állt az egyik visszajáró vendégünk, aki sokszor megköszönt mindent, nem zavarta, hogy 5 percet is várnia kellett, majd kaján mosollyal megjegyezte, mielőtt elhagyta a terepet: „Imádtam, ahogyan kezelted ezt a pasit!” :D Ezekekért a pillanatokért érdemes élni :D :D (Némi nemű túlzással persze.)
- Egyik nap állok a bárban. Bejön egy egész cuki nénike, majd vesz valamit, aminek a végösszege 4.95. Odaad a kezembe egy 5 fontost, majd visszaadom az 5 pennyt és rám néz, hogy hol az ötöse? Hát, mondom betettem a kasszába :D Nem, nem, ő nekem 10 fontost adott, nézzem csak meg. Ezen még elcsatáztunk kicsit, de nem volt kifejezetten bunkó, csak maga a szituáció volt kellemetlen. Amikor mindkét fél úgy érzi, hogy igaza van. (Persze, nekem volt:D :D ) – Azonban másnap visszajött a néni, gyerkik….majdnem berosáltam rajta. Odajön a cukija. Sőt, kivárta a sort a kasszáig…! Megismertem persze, kérdezem, hogy mivel szolgálhatok ma, erre rám néz és nagyon sajnálkozó hangon mondja, hogy „Jajj, csak azért jöttem ma vissza, mert annyira szégyelltem magam tegnap. Mikor hazamentem, észrevettem, hogy már előzőleg felváltottam a 10 fontosomat a TESCO-ban, így neked nem adhattam csak ötöst. Ezért elnézést akartam kérni, hogy meggyanúsítottalak tegnap.” Ó, köpni-nyelni nem tudtam. Mennyire édes már? J
- Másik vicces sztori: Marta-val, menedzserrel, voltam a bárban. Jön egy pasi…nagyon nézeget. Ráköszön Marta, hogy „Hello,Sir….how may I help you?” (Helló, miben segíthetek?) – Mellékesen megjegyezném, hogy nálunk ültetéses rendszer van. Ergo bejössz és vársz, amíg leültet az egyik kollégám. Ezt nem mindig várják ki a parasztok:D – Alig nézett Martara. Kérdezi menedzserem, hogy le szeretne ülni, vagy elvitelre rendelne? (A bár rész ugye elviteles, így mi a benti asztalokra hivatalosan nem is tudunk rendelést felvenni.) Ránéz a bunkója és olyan igazi paraszt hanglejtéssel:
B: „Hát bejöttem kávét inni. Egyértelmű, hogy lelük, nem?!
M: „Rendben, akkor kérem, foglaljon helyet és hamarosan felvesszük a rendelését. „
B: „Nem. Én most és itt rendelek.”
M: „Rendben, uram.”
B: „Egy kávét kérek, tejjel. (White americano.)
M: Rendben, hamarosan visszük Önnek és a végén fizethet a pincérnek.
B: Nem. Én most fogok fizetni.
M: Rendben. (Még mindig higgadtan.) 2,81 lesz.
B: (vörösödik a feje) – Hogy mennyi? 2,81??? Nem ég le a pofájáról a bőr?? Ennyit elkérni egy kávéért?? – odadobja a kártyáját. „Tessék! Lopjon meg…úgysem jövök ide vissza többet.
M: (semmit nem reagál) Uram, az árakat nem mi szabjuk meg. Én csak a menedzser vagyok, nem a Head Office.
B: (nem hatotta meg a dolog, fogja magát és leül) Ja, és a köszönöm részt nem felejtettem el….csak ilyen itt nem volt :D
Martaval jót röhögtünk rajta :D Adtam volna kicsi kancsó tejet, rámnéz….nehooogy :D Nagyot adjál neki, különben fejemet veszi :D :D
Vicces dolog, amikor az ember az asztal másik felére kerül. Én otthon soha nem dolgoztam a kiszolgáló személyzet tagjaként. Nem voltam felszolgáló, nem csináltam kávét. (Csak a judoversenyeken! :D ) Az nagyon sokat elmond az emberről, hogy hogyan szól a pincérhez/pincérnőhöz, vagy akármilyen emberhez leginkább. Soha nem voltam egy paraszt természet, de most még jobban odafigyelek ,hogy megköszönjem a figyelmet/segítséget/kiszolgálást és szemkontaktust teremtsek, mert tudom, hogy mennyire fontos ez mindkét oldalról.
Az utolsó étterem-beli storym:
Van egy isteni creperie tőlünk 2 saroknyira. Palacsintázó….de olyan, hogy a bokátokat összefossátok….Nomármosttt. Dolgozik ott egy (szerintem eredetileg) karibi származású hölgy, aki mindig nálunk veszi a kávéját. Nagyon barátságos, nagyon cuki. Olyan igazi jófej, belevaló nőszemély! Mivel a mi kiszolgálásunkat nagyon szereti, így kapunk nála kedvezményt akárhányszor megyünk. (Egy rövid példa: Tesóm – Tamás – Én. 3 palacsinta. Eredetileg 5 font/darab, minimum. Mi a 3 palacsintáért fizettünk 6 fontot. Ehhez nem kell nagy matekosnak lenni, hogy kitaláljuk, mennyit is engedett. ..) Egyik hétvégén jön be megint….elég busy-k voltunk. Kérdezi, hogy meddig leszünk. Ilariaval voltam…ő 5-kor végzett nagyjából, vagy kicsit később, én zártam, így 8-kor. Mondja erre a nő, hogy ő 6-kor végez, mondjam meg, hogy milyen palacsintát kérek, majd hoz nekem. Na, mondom fehércsokis-rumos-banános, az istenkirály :D Erre mondja, hogy okéééé akkor majd jön este. Én meg hittem is, meg nem is, főleg, miután már 7 óra volt, a nő meg sehol. Erre negyed 8-kor éppen pakolgattam valamit a hűtőknél, ergo nem látott, amikor bejött. Kérdezi a kollégákat, hogy merre van a szőke, rövid hajú kollegina? Felkukkantok, mondom itt :D Odanyújt egy táskát, mondja, hogy kettőt is hoztam: egy édeset és egy sósat…..Na, ilyen emberek is vannak. Semmi pénzt nem fogadott el! Másnap direkt elmentem ismét, hogy ott hagyok neki borravalóban pénzt végre,erre elvette a borravalós dobozt….nem engedte, hogy kifizessem. Sokkal jövök neki :D
Még 1-2 dolog, ami miatt szentül hiszek abban, hogy minden okkal történik és, hogy igenis van jó a világban. Még akkor is, ha ezt nem mindig látjuk:
- Ülök a buszmegállóban. Nem megy a metró, nagyon örülök. (Irónia.) Nem nagyon ismerem a részt, de megtalálom a buszt, még vagy 15 perc és jön. Csodás. Fázom és elegem is van. Haza akarnék már jutni. Bedugom a fülembe a zenét….az majd elvarázsol és legalább hamarabb telik az idő. Körülbelül 5 perc után megsimogatja a vállamat egy néni. Kiveszem a zenét a fülemből, majd azt mondja: „Come on, honey….the bus is leaving. Don’t miss it!” – Gyere, szívem…indul a busz. Nehogy lemaradj! – Angyalkák igenis vannak J
- Még, amikor az Oxford Circusnél dolgoztam: Megyek este haza. Sok hülye vendég volt a Starbucksban. Nézem a síneket….monoton zaj. Nem, nem akarok beugrani….csak látom, hogy motoszkál valami. Hát, egy egéééérke! J Czukker. Alapjáraton nem kifejezetten szeretem őket, de ezt cuki volt figyelni :D Látom a perifériámban, hogy egy öltönyös, felettébb fáradt irodai pasas is az egérkét nézi. Egymásra nézünk, félmosoly, majd vissza a tekintet a sínekre. Az egér eltűnt.
Két perc sem telik el, Emőke ismét a zenéjébe tévedt…. valaki megkocogtatja a vállam. Hát, az öltönyös pasas! Rámvigyorog, majd odabiccent a sínekre….VISSZAJÖTT AZ EGÉR! :D :D Rávigyorgok. Máris jobb a kedvem. És úgy látom, neki is. J Egy metróra szálltunk és leszálláskor természetes volt, hogy elköszönünk egymástól. Végtére is az EGÉR összeköt minket egy életre! :D Viccelek persze, de remélem értitek, hogy mit makogok itt. Olyannyira mindegy, hogy ki milyen munkát végez, hányas cipőt hord, merre lakik, éppen szőke a haja, vagy nincs neki….egy pillanatra ez tud totál mindegy lenni.
Az emberek megérzik, hogy mi sugárzik belőled. Tartom azt is, hogy minden körülöttünk energiából épül….felelősek vagyunk azért, hogy milyen energia árad belőlünk, mert ez meghatározza az auránkat, kisugárzásunkat.
Ezért fog visszamosolyogni a bácsi a metrón, mert átadtad neki a helyedet.
Ezért kér meg az indiai néni a boltban, hogy vedd már le neki a legfelső polcról a tejet, mert nem éri el.
Ezért kedves veled a biztonsági őr és segít bepakolni a táskádba bevásárláskor.
Ezért köszön vissza a buszsofőr, amikor leszállsz az esti buszról és előre szólsz, hogy „Thank you for the ride home! – Köszönöm a fuvart hazáig!”
Ezért mosolyog rád még őszintébben a zsidó bácsi a szomszéd boltban.
Pontosan ezért.
