Sziasztok kedveseim!
Úgy döntöttem, hogy virtuális tollat ragadok, ugyanis annyi ember kérdezi tőlem, hogy mi a helyzet és hogyan telnek napjaim, hogy nem bírok válaszolni. (Hála az égnek, teszem hozzá!)
Igyekszem érdekes és értelmes témákkal megtölteni kis blogomat, hogy mindenki tudja, hogy mi történik éppen velem. Nem tudom, hogy mennyire sikerül majd átadni az élményeket, de megpróbálom. Tényleg. :)
Kezdjük ott, hogy megérkeztem Londonba. Tá-dá! :) A repülőúton minden rendben volt. Két sorral előttem ült egy kisfiú, aki 40 percen keresztül olyan zajjal hisztizett, hogy még. Szegény apja nem tudta, hogy mi érte, mert állítólag azt megelőzően nem volt ilyen. A lényeg, hogy beértem Lutonba.
Előzetesen ugye kértem már transzfert a Londoni Magyarok irodába. Sikeresen megtaláltuk egymást Viktorral, aki az úton elmesélte élete egy részét és ellátott jó tanácsokkal, ötletekkel. Jól jönnek ezek a kapcsolatok még. Soha nem lehet tudni...:)
Tesóm és Krisztián már az első napon eljöttek hozzám. Mire én a házhoz értem, ők már a környéken kávéztak :) Annyit kell tudni erről a részről, hogy nagyon barátságos. A metrómegálló kb. 10-15 perc gyalog, ami nagyon baráti. Több busz is jár a vonalunkon, bár ebből még egyiket sem használtam. (Kivéve az éjszakait tegnap, de azt lejjebb.) Nekem egészen külvárosi hatása van a résznek, aranyos házakkal, 5 lépésre tőlünk egy park és nem messze vásárlási lehetőségek.
Szóval már első este bementünk a centrumba, megismertem a metrót és elköszönéskor egyedül jöttem haza. Nem kicsit voltam oda, konkrétan öklömnyi méretű volt a gyomrom, DE sikerült! Nagyon büszke voltam magamra! Éljenek az apró sikerek! :)
Azt tudni kell, hogy szobatársam nem tudta, hogy jövök, mert kicsit információáramlási probléma volt az ügynökségnél, úgyhogy este már itt voltam, amikor hazaért. Igazán hálás vagyok a sorsnak, hogy vele vagyok egy szobában, mert nagyon jól megértjük egymást. Neve: Blanka. Kérem jegyezni a neveket, mert lehet, hogy egy idő után sok lesz. :D
Szóval Blankával első találkozáskor már elkezdtük lefektetni az alapköveket, nagyjából megismertük egymást a kezdeti benyomások alapján és azóta is egyre jobban egymásra hangolódtunk. Ezt az abszolút megérti, aki volt koleszos, avagy osztott már meg szobát valaki mással. Mivel mindketten felnőtt nők vagyunk, egyáltalán nem mindegy, hogy kivel lakunk együtt. Az intim szféra azért itt egy kicsit eltűnik, de úgy gondolom, hogy már most vagyunk annyira jóban, hogy nem fogjuk egymást nagyon zavarni, vagy ha igen, akkor szólunk a másiknak és megbeszéljük. Az elején alapvetően én voltam a zavaró pont szerintem, mert ugye munkakeresés alatt azért egyértelműen előbb hazaértem, mint Blanka. Ami viszont nagyon jól esett és nagyon jót tett a kapcsolatunknak az az, hogy Blanka észlelte a pozitív kisugárzásomat, ami itt hála az égnek bontakozik rendesen, és feltöltődött. (Ahogy Ő fogalmazott. :)) Mindazonáltal nagyon jó, hogy mosolyogva kelünk, sokat nevetünk és igyekszünk az élet pozitív oldalát nézni mindketten. Ennek kimondhatatlanul örülök!!!
Ezután jött az első nap.
Nem mondom, hogy egyszerűen indultak el londoni napjaim, ugyanis konkrétan majdnem elsírtam magam az első reggelen. (Ha béna bevallani, ha nem.) Talán akkor esett le kicsit, hogy akkor tényleg itt vagyok. Ez van. Nem otthon. Szerencsére Blanka ébredése után meggyőztem, hogy mutassa meg nekem a legközelebbi Lidl-t, mert az az egyik legolcsóbb bolt. Útközben persze be kellett térnünk egy szomszédos boltba (Matalan), ahol nagyon sok szépséges ruha van, nem is olyan iszonyatos áron.
Tehát elindultak a napok. Gáborral többször is találkoztunk. Beültünk kávézókba, hogy önéletrajzot alakítgassunk és elintézzük nekem a SIM-kártyát, ami kicsit körülményesen ugyan, de hála az égnek meglett! :)) Ezután tudtam effektíve elkezdeni az álláskeresést, mert telefonszám nélkül ez egy kicsit nehéz lett volna. De ne szaladjunk előre.
Az első héten nagyon szép napsütéses időnk volt! Olyannyira, hogy Blanka rávett, hogy utazzunk el Brighton-ba pénteken avagy szombaton és olyan szerencsénk volt, hogy Gábor, illetve Krisztián is off-osok voltak, így négyesben vágtunk neki. Az alapjáraton 30 fontos jegy helyett tesókám olyan jó csoportos ajánlatot talált, amiből 5 fontos jegy lett fejenként oda-vissza az út. Nagyon jó volt! Igazán jól éreztük magunkat! Ettünk,ittunk,sétáltunk,nevettünk,táncoltunk....volt itt minden, kérem szépen! :)
Ugorjunk erre a hétre, amikor is elkezdtem a kilincselést az önéletrajzokkal. Az elsődleges célom az volt, hogy legyen állásom egy olyan csapatban, akik aranyosak, kedvesek és segítőkészek. Ez igazából 3 nap alatt sikerült. Nagyon sok helyre leadtam az önéletrajzot, a kezdeti "jesszusom,de ciki, én ezt nem csinálom meg" gondolatokon túllépve, mindenhol kértem a managert és nagyon szimpatikusak voltak. Tényleg kb. 1-2 helyen voltak kicsit mufurc arcok, a többin mind normálisnak tekintették ezt. :)
Szerdán aztán éppen az egyik Starbucksban voltam, ahol nagyon kedves volt a manager, majd fél óra múlva kérte, hogy menjek vissza egy interjúra. Ez megtörtént, ahol 1 órán keresztül beszélgettünk, mindenféle mondatokra kellett reagálnom, majd példákat hoznom. Tetszettem neki, úgyhogy péntekre lebeszéltünk egy próbamelót, ami 4 órás volt. Ugyanezen délutánon csörög a telefonom, hogy egy másik STBCKS-ba is menjek el próbamelóra, mert kezdenek eléggé sokan lenni és kellene ember. Mondom, oks. Ott csütörtökön voltam, csak 2 órát. A meló végén mondta a manager, hogy mindenkinek szimpi voltam, tetszik nekik, hogy mosolygós vagyok és jó a kisugárzásom, úgyhogy örülnének, ha ott dolgoznék. Kértem, hogy hadd adjak péntek délután választ, mert nem kívántam lemondani a már előre lebeszélt próbanapomat. És milyen jól tettem! :)
Pénteken is megvolt a próba. Hasonló feladatokat kellett csinálnom, mint előtte. A lényeg, hogy a pénteki csapatot választottam, mert sokkal szimpatikusabbak voltak és a légkör is jobban tetszett. Hétfőn már kezdek is, lepapírozzuk a dolgokat és elkezdődik a tréning is. Az elején azért meg kell húzni a dolgokat (pénzügyileg), mert 30 óránál többet nem dolgozhatok, amíg betanulok, de nem lesz gond. Jó lesz. Érzem! :)
Hogy ezt megünnepeljük, volt osztálytársammal, Vikivel végre valahára találkoztunk és beültünk egy bárba koccintani. Nagyon jópofa hely, egészen helyes emberkékkel! :) Táncoltunk is a végén, úgyhogy minden igényt kielégített a hely :)
Szombaton Blankával mentünk bulizni egyet egy 'tigertiger' nevű helyre, ahol több terem van, mindenhol más típusú zenével. Itt szintén nagyon jól éreztük magunkat, táncoltunk egész este! :)) Utána aztán eltipegtünk az éjszakai buszmegállóig, ahol pont jött a buszunk! Iszonyat nagy mázlink volt! A leszállás mondjuk kicsit merészre sikeredett, mert majdnem a bokánkat törtük, ahogy lejöttünk az emeletről, ugyanis kicsit későn észleltük a megállót. De még élünk! :D
Ma meg elmentem vásárolni a Lidlbe és olyan csodás élményben volt részem, hogy még! Már múltkor is hallottam, ahogy gospelt énekelnek, de nem mentem be. Ma viszont, ahogy elhaladtam a templom bejárata előtt, már köszönt egy bácsi, hogy "Good morning!". Én visszaköszöntem, aztán mentem, mert mihamarabb le akartam tudni a vásárlást. No de! Megyek vissza, ismét hallom a dalolászást. Gyerekek......ez valami iszonyatosan gyönyörű!!!!!!!Az a fajta ének, ami miatt rögtön libabőrös leszel, ha meghallod. Több sem kellett nekem. Megyek a bejárat előtt, nagyon mosolyog rám a bácsi, mondja, hogy menjek be nyugodtan. Én azt hittem, hogy nem illik. Narancssárga harisnya és társai. Amolyan "emőkésen" felöltözve beléptem a templomba. Konkrétan olyan volt, mint amit a filmekbe lehet látni és hallani! Nem voltak nagyon sokan, de úgy bezengték a templomot, hogy eleredt tőle még a könnyem is.....Ez most nagyon csöpögősen hangzik, meg nekem is furcsán, mert nem vagyok hívő, de ott aztán tényleg éreztem valamit. Nem hiszem, hogy Istenhez lenne köze, inkább ahhoz az energiához, ami az ottani emberekből áradt.....! Énekeltek, persze nem ült senki, táncoltak, kezüket magasba emelve élvezték a dalt....hát valami hihetetlen élmény volt!
Kb. 10 percet voltam csak bent, kifele menet mondtam a néninek, hogy kicsit alul öltözöttnek érzem magam, de mondta, hogy őket nem érdekli ez. A lényeg, hogy jöjjek vissza és hozzam magammal a barátaimat is. No, ez a nem mindegy. Ez az, ami itt valami iszonyatosan tetszik.
Nem érdekes, hogy fehérként bemész egy CSAK feketékkel telt templomba. Nem néznek ki. SŐT! Visszahívnak! Igazán megható volt és nagyon felemelő érzés! :)
Befejezésként: Jól érzem magam. Tudom, még nem dolgozok, majd akkor beszéljek. Akkor is jó lesz. Fő a pozitív hozzáállás! Nem bántam meg, hogy itt vagyok. A "mi lett volna, ha" letudva. Kedvesek az emberek. Megköszönik a buszon, ha leengeded őket. Rád mosolyognak az utcán. Nem néznek hülyének, ha TE mosolyogsz rájuk. Mindenkinek "darling, honey, my love" és társai megszólítás dukál.
Igazán pozitívan tekintek előre. Várom, hogy mit hoz az élet. Nem várom a sült galambot. És néééézd már, itt sem kolbászból van a kerítés. Mindazonáltal egy igazi élmény. Sok-sok új embert, gondolatot, illatot, érzést, és élményt élek itt meg. Kicsit megtisztult a fejem. Nem is tudom igazából elmagyarázni, mert nem lehet. :) Aki ismer, az úgyis megérti. :)
Foly. köv.
