Helló Mindenkinek, aki még olvassa soraimat…!
Már nem fogok elnézést kérni, minden egyes alkalommal, mert felesleges. Úgyis tudjátok, hogy nem direkt nem adok életjelet magamról…egyszerűen vagy nincs időm, vagy, ha van, akkor mással töltöm, vagy éppen lelkierőm nincs neki állni (ülni) blogot írni.
Most viszont van, úgyhogy uzsgyi!
Kezdeném a hazautazásommal, ami februárban volt, mégpedig anyukám szülinapjának hetén, hogy abszolúte pontos legyek. Már eléggé kellett, hogy hazamenjek és feltöltődjek kicsikét, mert hiányzott az otthoni energia, az otthoni arcok és illatok.
Sikeresen hazaértem, mégpedig Pozsonyon keresztül, ugyanis Hutyi ötletét követve, oda vettem jegyet. Egy csöpp kis reptér, semmi extra. Győrből körülbelül 1 ½ - 2 óra alatt megközelíthető, úgyhogy anyáék hála az égnek ide is ki tudtak jönni elém. :) A repjegy áraknál pedig azért nagyon nem mindegy, hogy mennyit perkál ki az ember, szóval én is ajánlom mindenkinek, aki esetleg Londonba utazna és közel lakik Pozsonyhoz, hogy onnan tegye, mert olcsóbb.
Az otthonlétem nagyon-nagyon-nagyon jó volt. Mondhatnám, hogy körülbelül ugyanennyire fárasztó is, de nem nyavalygásnak szánnám….ezek a tények. Mikor az ember külföldön tartózkodik egy ideje, azért 1 hétre hazamenni nagyon kevésnek bizonyul, mert szerencsére annyi családtaggal, ismerőssel akarsz találkozni, hogy az elmondhatatlan. Ha egy 48 órából állna, az sem lenne elég.
Mindenesetre kiadós látogatást tettem. Kezdve azzal, hogy már az első napomon, délelőtt 10 órára sikerült pálinkamámorban úsznom. Hogy hogy sikerült, az maradjon titok. Bár nem hinném, hogy 7 pecsétes lenne, ha annyit mondok, hogy jó magyar szokásokhoz hűen koccintottunk a hazaérkezésemre. No meg, még egyszer is. A sós pogácsa, amit ettem, nem igazán nyomta el a dolgot, így szegény apának el kellett viselnie, hogy ott csacsogok mellette a kocsiban, megállás nélkül…:) Bár szerintem nem bánta igazán :)
Látogattam friss anyukát, gyönyörűséges kisbabóval, családtagok jöttek-mentek, barátokkal találkoztam. Anyának a szülinapján (és családtagok házassági évfordulóján) elmentünk egyet vacsorázni is. Meg persze Pestre is felugrottam egy nagyon rövid időre csak, sajnos, de sikerült így is csodás időt ott tölteni. Volt lakótársam, édes barátosném, Eszter, még szabadnapot is kivett a kedvemért, így vele róttuk a várost, kezdve bundás kennyérrel a napot. Kell-e ennél jobb, kérdem én? :) Aznap este hála az égnek összejött az ominózus ’kolis banda’, akiket szintén nagyon hiányolok az életemből….mert itt aztán végképp rájön az ember, hogy mennyire értékelendőek az otthoni barátságok, amik igenis tartanak.
Az élet nagy iróniája, vagy nem…nem is tudom igazán, hogy a társaságunkból egy házaspár Amerikában, egy pár Németországban, én pedig Londonban leledzünk már egy ideje. Az a legjobb, amikor a többiek beszámolóit olvasom és pipálom a képzeletbeli pipákat az én listámon…igen, ezen átmentem én is, igen…ezen is! :D Vicces-vicces.
Az otthoni lét végére természetesen már a saját hangomtól lett kiütésem körülbelül, mert annyiszor meséltem el ugyanazokat a dolgokat, amit abszolút nem bánok és legalább ennyire megértek. Úgyis mindenkit hasonló témák érdekelnek, imitt-amott megszűrve persze, mert azért nem vagyunk egyformák. :)
Hazalátogatásom végén elmentünk mamámat is meglátogatni, aki Farkasgyepűn volt éppen. Hatalmas bánatunkra, 2 nappal a visszaérkezésem után kaptuk a hírt, hogy a mama elaludt….miután meglátogattuk anyáékkal már nem kelt ki az ágyból. Valamilyen szinten úgy éreztem, hogy engem még megvárt, lehet, hogy ez hülyeségnek hangzik, de bárhogy is legyen, nagyon örülök, hogy még egyszer láthattam…és senkinek nem kívánom, hogy ilyen hírt kapjon, amikor külföldön lakik. Vagy igazából akárhol is.
Miután visszatértem Londonba, nagyon sok mindent kezdtem másként látni. Ennek a fejtegetése nem feltétlenül ’szimpatikus’ mindenkinek szerintem, de remélem, hogy, aki ismer, az megérti, hogy mit miért gondolok így vagy úgy. Miután már laktam ezelőtt külföldön, így nem ismeretlen számomra, hogy abszolút más kultúrák találkoznak egy városban, bár itt aztán ha 8000 féle nincs, akkor egy sem :) A lényeg, hogy nagyon sokan elmennek Londonból pár év után, ami abszolút érthető és elképzelhető, hogy majd velem is előfordul…ki tudja, mit hoz még a jövő, nem igaz? Amit ebből ki szeretnék hozni az az, hogy én végtelenül nagyra értékelem azt, hogy nekem van kikért hazamennem….hogy nem az van, hogy ugyaaaan….kivel is találkozzak, miért menjek haza?? Mert nagyon sok embertől hallottam már ezt, hogy már nincs kivel találkozni….mert, ha nem otthon élsz, akkor egyfajta természetes szelekció folytán valahogy kikerülsz a ’hívjuk-meg-őt-is’ emberek sorából. Már nem keresnek a barátok. Nem hívnak bulikba. Nincs közös téma.
Az az igazság, hogy egy idő után el bírom képzelni, hogy van ilyen, és valamilyen szinten meg is értem. De azzal nem értek egyet, hogy a rokonokkal és a legjobb barátaiddal ilyen előfordulhat. Akkor vagy nem is igazi rokonok (hehe), vagy abszolút elengedhető barátok….:) Az én kötelékeim igenis megmaradtak azokkal, akikkel kell és nem sértődnek meg rajta, ha csak x hetenként, netalán hónaponként adok csak jelet magamról. Én viszont mindig elszégyellem magam miatta, mert csak remélni merem, hogy nem azt hiszik, hogy nem gondolok rájuk….olyan sok mindenről juttok eszembe, kedves barátaim, hogy az elmondhatatlan :) Amikor hallok valami zenét, vagy látok egy kutyát, vagy mittudomén…annyira bagatell dolgokról juttok eszembe, hogy az hihetetlen :) Mármint, jó értelemben…:D
Na, de visszatérve Londonba….a lényeg, hogy kicsit hülyén éreztem magam egy darabig, mert otthon ugye az egyik tipikus kérdés az ,hogy „Naaaaaa, van valami kapcsolatod kint?” :D És ez egy természetesen elkerülhetetlen kíváncsiság, amire én tudtam azzal válaszolni, hogy hát jaaaa…..valami van :D A lényeg, hogy az a valami már nincs….
Sajnálom, mert még mindig vallom, hogy London egy túl nagy és buzgó város ahhoz, hogy az ember egyedül legyen és nekem sajnos nagyon erős szeretethiányom tud lenni itt néhanapján…viszont tudom, hogy nem volt jó nekem az úgy, ahogy volt…mert nem épített, hanem rombolt. És, ha valakit szeretünk, akkor attól nem ezt várjuk. Nagyon nem….és a legijesztőbb érzés az, amikor rájössz, hogy addig senkitől nem várhatod el, hogy szeressen, amíg magaddal nem vagy rendben. Erre leginkább Blanka mutatott rá, illetve húzta elő belőlem, amit tudnom kellett volna. Igazából egy ideje már motoszkált a fejemben az, hogy nekem ez így nem jó….hogy nekem ez nem kell……vagy inkább, hogy nem EZ kell…. Ha sok-sok kérdés van a fejedben és az, akivel együtt vagy csak még több kérdést ültet a fejecskédbe, az nagyon nem jó. Elvagyok én a hangokkal a fejecskémben, nem kell oda még több :D No,de komolyra fordítva a szót, rájöttem, hogy rendbe kell tennem magam. Meg kell tanulnom ismét szeretni önmagam, mert ez nagyon jól ment, amikor kijöttem és sajnos engedtem, hogy valaki azt a sugárzó, pozitív és néha igenis csodás forrást elapassza bennem. Igenis engedtem, ezzel tisztában vagyok. És nem azt mondom, hogy nem fogok hozni életemben több rossz döntést, csak azt, hogy ez jó lecke volt….egynek jó. A szívemet meg forrasztom össze :) De jelentem, hogy jó úton haladok….
Ha már a jó útig elértem a mesélésben, akkor természetesen mondanom kell néhány szót a portugáliai kiruccanásunkról is. Mint azt páran tudjátok már, voltunk Blankával Portóban! Istenem….aki teheti, az mindenképpen menjen el ebbe a városba! Baromi jó heeeeely!!!! :) Én, mint köztudott portugál-buzi, nagyon örültem, amikor Blanka felvetette az ötletet, merthogy talált jó áron repjegyet. Le is foglaltuk rögvest, aztán pár hétre rá már anya is beindult és talált nekünk egy baromi jó hotelt a város közepén….nem mellékesen, nagyon-nagyon jó áron!!! :)
Szóval, amint visszaértem az otthoni utamról, rá pár hetére már ültünk is a repülőn…irány Portugália!! A legjobb az volt, hogy csodás időnk volt! Abszolút tökéletes volt a sétáláshoz, városnézéshez…becsászkáltuk az egész város, csináltuk a képeket. Hála az égnek, Blankának adott az Úr tehetséget, de engem szerintem tesóm kilökött a sorból, amikor a fényképészeti képességet osztották, mert neki jutott az enyém is :D :D :D :D :D Blanka próbált engem irányítgatni, hogy hogyan csináljak róla képet, de szerintem szegényem egy idő után belátta, hogy hát a fejsze, meg a nyele….:D
Aki ismerősöm a csodálatos Facebookon, az már láthatott képeket. A lényeg, hogy nagyon édes városka ez a Portó…tök aranyos utcácskái vannak, amiken csak néha tévedtünk el, viszont király, mert igazából minden egy helyen tömörül nagyjából és a második napra már kiismerhető az egész környék. Még nekem is, aki eléggé analfabéta módon tájékozódom…:D
Amit megtapasztaltunk az az, hogy a portugálok istentelenül egészségtelenül táplálkoznak….a péksüti hegyek láttán már egy nap után nem csodálkoztunk, hogy miért olyan gömbölyded minden nő. Nem igazán láttunk sovány csajszit, az biztos. Blanka nevében nem tudok nyilatkozni, de nekem nagyon jót tett az önbizalmamnak, hogy megnéztek minket. Hát tudjátok, hogy is van ez….2 jó csaj, jól éreztük magunkat, szabadok voltunk, szabadsááágon voltunk…no meg délután 2-3 felé már elkezdtünk borozni…..szóval mosolyogtunk, mint a tejbetök :D Ez meg tetszett a portugál férfiaknak, úgyhogy jóleső pillantásban nem szenvedtünk hiányt :) A baj csak az volt, hogy haza kellett jönni….az éppen akkor rossz időben ’pompázó’ Londonba….pfuj. :D
A portugál kiruccanás után aztán annyira fel voltam töltődve, hogy egy ideig nagyon jól éreztem magam! Aztán jött, ami már sajnos várható volt…az úgynevezett ’szakítás’…vagy mi….de csúnyán lett vége, úgyhogy elég szenvedősre sikeredett. Az az igazság, hogy még a mai napig rakom össze magam….mondom, hogy már jó úton haladok…és amúgy tényleg….de néha még vannak visszaesős pillanatok. De majd megoldom.
A legjobb az egészben, hogy ilyenkor rájön az ember, hogy mennyien veszik körül, akik igenis azért szeretik, mert van. Hogy nem az a lényeg, hogy hogyan áll rajtad a farmer, hanem, hogy őszinte vagy, tudsz szeretni és jó a társaságodban lenni….ennyi.
Mint azt már meséltem, vagyunk jópáran magyarok az étteremben. No, hát eléggé egy rakáson lakunk itt, így pár hete összejárunk Edináéknál, csajos délutánra :) A legjobb, komolyan! Evés-ivás-csacsogás. Jó társaság! Ennél több nem is kell :) Úgyhogy én nagyon meg vagyok áldva, kérem alássan….
Sikerült végre Krisztivel is újra találkozni, aztán egyik koleszos ismerősöm barátnőjével is, aki szintén nagyon cuki!! :) Egy másik volt évfolyamtársam is nemrég jött ki Londonba, úgyhogy egyre többen leszünk :) Vikivel és Blankával pedig most hétvégén mentünk el egy kis koccintásra és apró táncira, ami nagyon jól sikerült….úgyhogy pozitívan tekintek a nyár elé :D (Ami nem mellesleg, álllííítóóóóólag, az eddigi legmelegebb nyár lesz Londonban. Gondolom, akár 25 fok is lesz! :D :D :D )
Lényeg a lényeg, hogy még élek….többé-kevésbé egy darabban. :) Az élet mindig kitalál valamit, hogy ne nekünk kelljen agyalnunk...:)
