Minden napod egy mosollyal kezdd!

Virtualis tollam ime ujra megragadam. (Elore szolok, hogy az angol geprol irok, igy magyar billentyuk nincsenek. Lehet, hogy neha zavaro lesz, de talan athidalhato problema;) ) 

Kezdenem a bejegyzest a sevillai utammal. 

Paran tudjatok, hogy oktoberben voltunk eloszor Sevillaban, akkor csaladi nyaralason. Nagyon tetszett a varos, a legkor es az elet, igy elhataroztam, hogy nekem ide vissza KELL jonnom.

Amint eldontottem, hogy akkor en bizony egyedul utazom, total feldobodtam. Soha nem foglaltam meg magamnak egyedul Airbnb-t sem, azt sem tudtam, hogy most eszik vagy isszak. Tudom, hogy sokaknak ez mar olyan egyszeru, mint az 1x1, de nekem ez is kihivas volt. Egy tok erdekes dolog, amit magamnak kellett megoldanom. Nagy dolog am ez a felnoves, kerem szepen! :D Az a vicces az egeszben, hogy a nyaron leszek 30 eves, de nagyon sokszor meg nehezemre esik felfogni, hogy ez mit is jelent. 

Az egyik szo, amitol a leginkabb irtoztam sokaig az a FELELOSSEG. Szerintem mar irtam errol, ezt megelozoen...Ez az utazas az egyik nagy lepesem. Igen. Az. 

Mivel mar jartam itt oktoberben, nem stresszeltem magam olyan apro-csepro reszleteken, mint varosnezeeeees, avagy melyik nap mit csinalok. Tenyleg...abszolut nem volt konkret terv. Olyan jellegu gondolatok voltak a fejemben, hogy melyik reszere mennek a varosnak, melyik kavezoba szeretnek beulni. :) 

No, de kezdjuk is akkor az utazassal! Utra keltem a nagyvilagba, Lilyvel, Poppyval es Rose-zal. Rakaptam, hogy elnevezem a kutyuimet es eme csodas szokas atragadt az uj szerzemenyre is, a hatizsakra. O Rose. :D Mindenki lany a csapatban, es mindenkinek viragneve van. Anglikus ugyan, de viragnev. Pedig nem vagyok egy nagy viragmanias...mindegyiket megolom :D Csak a vagottakat nem. :D 

A repterre vezeto uton minden abszolut sima volt. Mar annyira meno vagyok, hogy a rep- es vonatjegyeimet is a telomra toltom le. Ez egy ilyen technikai analfabetanak, mint en, csoda kerem! :) Buszke is vagyok magamra, mint az atom :D A vonaton mar nagyon rohogtem, mert a kocsiban, ahova betettem magam, egy olllanfele matrica volt a falon, ami mindenkit szepen megkert, hogy NE telefonaljon. (silent car, vagy hogyan fogalmaztak) Meglepo modon a mellettem levo negyes ulokeben ulo uriember, mit ad a sors, egeszen Stanstedig a telefonjan logott. En meg ugy voltam vele, hogy csak sajnalni tudom, ha neki nincs arra 40 perce a vonaton, hogy pihenjen. Van ilyen ugyebar. 

Az izgulas, avagy a kellemes bizserges a hasamban, csak a repteren jott ram. Valahogy olyan termeszetesnek hatott, hogy en jovok Sevillaba megint :D ;) Ittam a kis kokusztejes kavemat, aztan azon agyaltam, hogy bakkeeeeer, par ora mulva mar ott leszek! :D Leesett idoben a tema! ;) 

Az odautam ezutan mar csak felfele ivelt. A repulouton kiolvastam egy komplett konyvem a kindle-omon (Szentesi Eva: Kardos Margit disszidal - CSAKIS ajanlani tudom!), igy nagyon hamar elment az ido. A repulorol leszallva szemerkelt az eso, de valahogy nem zavart. Rapillantottam a sevillai repter epuletere, amirol csodaszep, magenta szinu viragok csordogaltak lefele es maris mosolyt csaltak az arcomra. Meg az sem erdekelt, hogy nem volt kifejezetten csodas ido. 

A varosba vezeto buszt hamar megtalaltam, kb. 30 perc alatt bent is voltunk. A Torre del Oro-nal leszalltam es onnan David (vendeglatom) szavait kovetve hamar megtalaltam a szallast. Olyan erzes volt, mintha mar korulbelul huszadszorra jarnek ott. Kifejezett melegseg ontott el es a nap is kisutott kicsit. Udvozolt a varos, hogy ugy mondjam. :) 

A szallasra valo bejutasnal voltak kisebb-nagyobb megoldasra varo problemak, de vegul sikeresen bejutottam :D Az egyik gond a megfelelo kapucsengo megtalalasa volt, utana pedig a benti ajtoe. Csupan ennyi! :D Viszont mit is mondanak? Minden jo, ha jo a vege, ugye? No, sikerult abszolvalni a feladatot! :) 

A szallas abszolut megfelelo volt. A szoba olyan volt, mint a kepeken, duplaagy, volt egy kicsi furdoszoba, es mint kiderult a lakasban 4 szobat is kiadott David. Ez amugy nem igazan zavart, mert egyszer sem volt kosz sehol, nem kellett varnom a furdore, mert amugy 4-bol 2 szobanak sajat furdoje volt. A lakok kozul szerintem en maradtam a leghosszabb ideig, a tobbiek altalaban cserelodtek. Engem igazabol sok minden nem zavart... a konyhat lehet, hogy hasznaltam volna, de valahogy nem vitt ra a lelek, plusz ugye David is ott lakik, amit viszont soha nem erzekeltem. Nagyon edespofa spanyol pasi, aki annak ellenere, hogy irtam neki, hogy nem beszelek spanyolul, kitartoan ugy beszelt hozzam. :) Meg az uzeneteit is spanyolul irta! De nagyon hasznosnak talaltam, mert sokat tanultam beloluk. Mindig pozitiv, mosolygos es total segitokesz vendeglato volt, ugyhogy nagyon jo ertekelest is hagytam neki. (Plusz o is nekem, nem mellesleg.) 

Terjunk ra a kerdesre, ami mindenkinek a fejeben ott mocorog: MIERT UTAZTAM EGYEDUL? 

Ennek szamtalan oka van. A teljesseg igenye nelkul, felsorolnek parat, amit publikusnak es abszolut erthetonek tartok. En legalabbis. Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de en megmagyarazhatatlan vagyat ereztem, hogy egymagam utazzak. Soha nem csinaltam meg ilyet. Mondhatjuk Braziliat persze, ahol ugyan 17 evesen mentem nagyon messzire, nagyon egyedul, nem is kicsit hosszab idore - viszont ez szamomra mas jellegu utazasnak hatott. Az oktoberi nyaralas is nagyon tetszett, viszont abszolut ereztem, hogy ahhoz, hogy en itt teljesen a keblemre olelhessem a varost es o ugyanezt tegye velem, bizony egyedul kell eljonnom. Miutan ezt a lehetoseget megteremtettem magamnak, ugy ereztem, hogy akkor az ujonnan szerzett baratom, Sevilla es en 6 csoda napnak nezunk elebe. Tudtam, hogy kihivas lesz, mi tobb...akartam is, hogy kihivas legyen! 

Az elso kihivas magaban az egyedulletben rejlik szamomra. A mi nyelvunkben letezik ugyanis ketto kifejezes is arra, ha valaki nem tarsasagban letezik. 1. EGYEDUL VAGYOK 2. MAGANYOS VAGYOK --> Namarmost! Szamomra ez a ketto nem ugyanaz. Amennyiben egyedul vagyok, ugy legtobbszor en valasztottam ezt. Ha en ezt a kifejezest hasznalom, akkor nekem az nem negativ. Nem erzem ugy ,hogy kevesebb lennek valakinel, avagy tobb. Nem erzem, hogy ez szamomra buntetest jelentene. Amit erzek, az felelosseg, magabiztossag es figgetlenseg. Ez az en felfogasomban mind mind pozitiv. 

Ellenben, ha maganyos vagyok, akkor bizony lehet,hogy van parkapcsolatom. Ez a kifejezes szamomra tobb negativ toltetet hordoz magaban Az egyik legszomorubb szituacio, ha egy kapcsolatban vagyok maganyos. Ha ugy erzem, hogy a mellettem levo fel egy total kulonallo fel. Hogy mit ertek ez alatt? Azt, hogy nincsen kozos nyelvunk. Es itt nem az altalunk beszelt nyelvre, peldaul anyanyelvre gondolok, hanem a kommunikaciora. Arra, hogy ha engem valami bant, azt ugy erzem, hogy nem mondhatom el, mert suket fulekre talal. Hogy a masik fel nem tud konstruktiv modon mellettem lenni es en sem mellette. Hiszek abban, hogy nem olyan valakit keresunk, aki 'minket kiegeszit'. Szerintem ez badarsag. Persze mindenki higgyen, amiben szeretne, nekem viszont ez foghijas. Kepzeljuk csak el azt, hogy eljuk az eletunket, egy olyan felfogas szerint, ami azt allitja, hogy mi soha nem vagyunk elegek. Ami azt erositi meg, ami mar mindannyiunkban eleve megvan: hogy nem vagyunk eleg jok. Na, ne maaaaaaar! Ha 2 olyan ember kerul egy kapcsolatba, akik a masiktol azt varjak, hogy na majd ooooo engem szepen kiegeszit, az konstans elegedetlenseget eredmenyez. Egy rajtam kivulallo ember, marpedig mindenki, aki nem en vagyok, csak olyan lehet (haha), megis hogy a jo eletbe tudhatna, hogy en mitol erzem majd magam 'egesznek'? Jomagam ezt egeszen addig nem birtam megfejteni, amig bele nem botlottam ebbe a magikus erokkel biro emberbe, de majd O! Akkora sulyt teszek a vallara, amirol o nem is tud, hogy nem csoda, ha a legtobb ember beleroskad. Majd miutan mindezen abszolut 'realis' elvarasnak o 'nem tud' megfelelni, ugy dontok, hogy akkor szakitok. Mert persze biztosan a kovetkezo egyen lesz majd a varazstapasz. Bizonyara.  

Nem egyszeru tema ez, en is szamtalan kerdesen vegigmentem, mig ez kikristalyosodott a fejemben. Ami szamomra mar vilagos, az az, hogy elobb nekem kell egesznek ereznem magam, hogy majd utana jojjon, akinek es aminek jonnie kell. 

Ez a valami nekem Sevilla volt. Egy olyan varos, ahol onmagam lehetek, ahol nem erzem a nyomast, hogy nekem barkinek is meg kellene felelnem. London neha a nyomast jelenti nekem. Egy porgo, rohano, buzgo es csodas varos, ami baromira sok tekintetbol erdekes es, ami egy bizonyos ido utan fullaszto tud lenni. Ereztetek mar neha, hogy csupan azzal, hogy kileptek a megszokott rutinbol, akar ha csak par napra is, teljesen ujja szulettek? Nekem most fellelegzes volt ez a 6 nap. Persze ossze sem hasonlithato a spanyol es az angol let, ezt gondolom olyan nagyon nem kell reszleteznem. Azt is tudom, hogy a nyaralason az ember nem erzekeli a mindennapos rutin mokuskereket, ergo 'ugy konnyu'! Tudjatok mit? Meg igy sem volt az! Az elso 2-3 napban rohantam, mint akit kergetnek. De tenyleg! Hatamra kaptam a kis tatyomat, aztan elindultam a varosba. Van egy kedvenc kavezonk, amit meg oktoberben fedeztunk fel, Torch-nak hivjak. Baromira kis sarmos hely, nem tul nagy, viszont a kave es a tiramisu leirhatatlanul finom. A legjobb az egeszben, hogy NINCS WI-FI! HA! Ez 2018-ban elkepzelhetelennek tunik, viszont beszeltem az egyik tulaj lannyal es mondta, hogy az egyik legjobb dontes volt, amit meghoztak. Mivel egeszen addig, amig VOLT, allando problema forrassa valt, mert nem volt eleg eros, az emberek nem tudtak dolgozni stb stb, amiota viszont nincs, ezek mind megszuntek. :) Van a kavezoban egy hosszu, kozossegi asztal, ami kifejezetten a laptopokkal beulo, tanulo, avagy konyvet olvaso embereknek lett kijelolve. Es bizony raszoltak mindenkire, aki a tobbi asztalon laptopozott, vagy tanult volna. En nagyon csiptem ezt a felfogast! :) Ergo visszaterve a temahoz, ide minden nap betertem. Naplot irtam, olvastam, vagy csak reggeliztem egyik nap peldaul. 

A napjaim tobbi reszet a varosban valo csatangolassal toltottem. Nem kifejezetten neveznem varosnezesnek, ugyanis azt mar oktoberben megejtettuk. Az volt a fejemben, hogy csak megyek...mentem amerre a labaim vittek, amerre jolesett, amerre erdekes boltokat lattam, vagy eppen amerre sutott a nap. Mindez adott egy olyan szabadsag erzest, ami teljesen atjarta a testemet. Ugy ereztem, hogy enyem a vilag! A Pa-do-do szam ment a fejemben, 'Azt csinalok, amit en akarok' :D D total! :D Es most latom magam elott, ahogy felfujtam egy szeeeeep, nagy, pink szinu lufit, viszont ezt most kipukkantom! HOPPA! :) 

No, ne ertsetek felre, az erzes ugyanugy megmaradt, viszont azt mondta nekem az Univerzum: "Figyi, ha szerinted itt minden csodaszep es uberfasza, akkor adok egy kis esot es meglatjuk, hogy akkor is tetszeni fog-e?!" Mindez szombaton csucsosodott ki, amikor EGESZ NAP esett az eso. Nem hazudok, egesz allo nap. Miutan eme csodas idore ebredtem, gondoltam nehogymar beposhadjak a szobaba, kirangattam magam az agybol es belevetettem magam a varosba. Jol elaztam parszor...pedig meg vasarolni is bementem az El Corte Ingles-be, mondvan majd egy aranyos, viragos ruha feldobja a kedvemet. Nem igy lett. Nagy durcasan nyomultam haza az esoben es beszelgettem a varossal, hogy megis mi a fenet csinal? Nem errol volt szo, he! Megharagudtam a varosomra. Ugy gondoltam hogy baratok vagyunk, erre jol elaztatott. 

Mindennek tetejebe, ugy volt, hogy talalkozok valakivel este, ami nem tortent meg. Ez nem segitett a mar amugy is kisse szurke kedvemen, igy elkezdtem agyalni. Nalam az agyalas altalaban a tulgondolkodas eloszobajat jelenti. A tulgondolkodas mar a 'nappali', ha maradunk a haz-motivumnal, es ebbol a total onsajnalat pedig a 'haloszoba'. Hogy a furdo es a konyha milyen erzelmeket testesitenek meg, talan a kovetkezo bejegyzesben kiderul. :D Tehat eljutottam addig, hogy megsemmisulve fekudtem az agyban es azon agyaltam, hogy milyen szerencsetlen flotas vagyok, hogy a vilag egyik legcsodasabb varosaban leledzek es itt gubbasztok szombat este az agyamban. Mert mi van ilyenkor az ember fejeben: szombat este - az emberek buliznak - ne ulj otthon - mit fognak szolni, ha ezt otthon elmondom? Aztan ram tort az erzes, hogy maganyos vagyok - latjatok?!?!?! Abban a pillanatban, amint nem ugy alakultak a dolgok, ahogyan en azt elore elkepzeltem, mar mindjart a negativ erzes lett urra rajtam. Hihetetlenul erdekes takolmany az emberi agy, nem? Miert egyszerubb, hogy a negativ gondolatokat ragadjuk meg a pozitivak helyett? Miert egyertelmu, ha az ember szombat este egyedul van, eppenseggel Sevillaban, akkor az csak 'rossz' lehet? Miutan ugy dontottem, hogy a negativ kozosseg ulese a fejemben bizony nem ma lesz, fogtam a laptopomat es irtam egy kiraly bejegyzest az angol blogomba. Szamomra az iras olyan megnyugtato hatassal bir! Elkezdtem megfogalmazni a gondolataimat, hogy ott es akkor hogyan ereztem es lass csodat, mire a vegere ertem, el is vettem az elet az egesz szituacionak. Szamomra az a tanulsag ebben, hogy amint ramtornek a negativ hullamok, csinalok valami szamomra epito jellegu gyakorlatot. Legyen az az iras barmilyen jellegu megnyilvanulasa, szinezek, mikozben zenet hallgatok, enekelek, vagy meditalok 5 percet. A lenyeg, hogy mindannyiunknak van olyan az eleteben, hogy nem minden jon ossze. Ha viszont belemerulunk az onsajnalatba, erosen ketlem, hogy segitene. 

A blog megirasa utan, neztem egy kis Szivek szallodajat es bealudtam, mint a bunda. Amint eltuntek a hullamok a fejemben, nyugalom volt. 

Masnap egy teljesen uj nap kezdodott, tiszta lap es megujult erzesek. Meglepo modon a vasarnapom sokkal hosszabbra sikeredett, mint a szombat. Erdekes, nem? ;) 

Nem fogom minden napomat reszletesen leirni, viszont annyit elmondok, hogy az erzeseim eme varossal kapcsolatban valtozatlanok. Egy kapcsolatban sem csak akkor szeretsz valaki mellett lenni, ha minden szep es jo, nem? Akkor is szeretjuk a masikat, ha eppen budos a szaja, vagy a takaro ala fingik :D Ez a varos annyi szep helyet, mosolygo arcokat es uj elmenyt adott nekem, hogy azt el sem tudom mondani. Sevilla egy naaaaaagy, dobogo sziv! :) 

Hogy miert is tartott eddig, hogy ez megfogalmazzam? Sokat gondolkodtam ezen is. :) Valamilyen oknal fogva nagyobb nehezseget jelent szamomra az, hogy magyar nyelven legyek sebezheto es ennyire 'atlatszo'. A szo legpozitivabb es legelvontabb ertelmeben. Mivel az egesz coaching programot angolul csinalom, illetve a munkan kivul is ugye angolt tanitok, legtobbszor azon a nyelven kommunikalok, valahogy konnyedebben jonnek a szamra a szavak es egyszerubbnek erzem, hogy kifejezzem az erzeseimet. Lehet, hogy mindezidaig azzal is osszekotottem ezt, hogy otthon meg sajnos nem kifejezetten elfogadott az, ha valaki barminemu segitseget ker. Mert Magyarorszagon az, aki segitseget ker, az gyenge. Ez a nagy igazsag. 

Ha bevallod, hogy neha tul sok a Teged korulvevo vilag es zaj, gyenge vagy. 

Ha maskent gondolkodsz, mint a kortarsaid, gyenge vagy. 

Ha nem nyilvanitasz velemenyt a politikarol, gyava, no meg gyenge vagy. 

Ha elhagyod az orszagot, amiben szulettel, no nem azert, mert nem szereted, hanem azert, mert ugy erzed, hogy nem 'illesz bele', gyenge vagy. 

Ha nem ugrasz bele minden vitaba, gyenge vagy. 

Ki az eros, kerdem en? 

Donteseket hozni a vilag egyik legnehezebb dolga.

En tisztelem azt, aki otthon van, mert az az o dontese.

Tisztelem azt, aki nem veti a szememre, hogy en maskent dontottem. Hogy nekem most ez a jo. 

Tisztelem azt, aki szerint soha nem keso ujrakezdeni. Aki hisz abban, hogy az eletnek gyogyito ereje van es soha nem adja fel. Ismeritek a szuleimet? ....ha nem, akkor itt az ideje! 

Miert is adtam ezt a cimet a bejegyzesemnek? Mert baromira igaz. 

Olyan vilagban elunk, ahol a korulottunk letezo emberek sokasaga szerintem total lezsibbasztja az agyunkat es a tudatunkat is ezzel egyutt. 

Az az igazsag, hogy en mindig is ugy gondoltam, hogy egy nagyon bator ember vagyok. Aztan tettem par olyan dontest, amik alapvetoen megraztak. Es nem feltetlenul azert, mert esetleg talalkoztam olyan emberekkel, vagy helyzetekkel, amik kizokkentettek a sajat harmonikus letezesembol, hanem leginkabb azert, mert utolag raeszmeltem, hogy ahogyan EN azokat leragaltam, AZ volt a meghokkento. 

Az utobbi idoben felettebb sokat tanulok magamrol es az engem korulvevo emberekrol es ugy osszessegeben a vilagrol. Tudom, hogy ugy hangzik, mintha beszivtam volna, pedig nem :) Egyszeruen csak atallitottam az agyamat, ezaltal a nezeteim is valtoztak. 

Nem az alapveto termeszetemet forditottam at valami teljesen masba, csupan azt, ahogy bizonyos szituaciokra valaszolok. Ez nagyon sok munkaval es magamra figyelessel jar, amit sokak nem ertenek, de nem is mindenkinek kell. En meg abszolut nem mindenkitol varom el. Nem is szeretnem. 

A legtobb valtozast a sajat magamban levo erokben erzem. Ez egy eleg megfoghatatlan dolognak hangzik, foleg, ha valaki nem nyitott az ilyen 'belso utazas'-nak nevezett dolgokra. Ez szamomra azt jelenti, hogy minden olyan felgyulemlett regi berogzodest ujraragtam, amirol ugy gondolom, hogy mar abszolut nem hasznalnak nekem. Sot, leginkabb gatoltak abban, hogy elorebb mereszkedjek. Csak egy picit. Mert nem nagy ugrasokara van szukseg. 

Ha valakinek az eleteben sok negativum van, akkor bizony lehet, hogy neki is ideje lenne egy kicsit megallni es befele fordulni. Tudom, tudom....sokkal egyszerubb arra koncentralni, hogy de a masik milyen es hogyan csinalja a o dolgait. De itt van a PONT! Azok az O(!!!) dolgai. Nem az enyem, nem a tied, csakis az ove. Az o dontese, az o elete es ezaltal majd talan az o hibai, avagy boldogsaga lesz egyben. 

Mint azt mar irtam az elozo bejegyzesben, egy honapja egyutt dolgozom valakivel, aki segit nekem abban, hogy mindazon lehetosegeket eloszedjem magambol, amikrol tudtam, hogy valahol rejtoznek. Valahol melyen. A lenyeg az ,hogy amint az elkezdtem a SAJAT fejemben dolgozni, rogton meg is lett az eredmenye. 

Hogy miben mutatkozik ez meg szamomra? Hozok 1-2 peldat es talan ti is latjatok majd. 

- Sokkal nyugodtabb vagyok, mint ezelott. Aki ismer, az tudja, hogy alapvetoen nem vagyok egy tulzottan turelmes tipus. De ez nem igy van! :) Tudjatok, hogy hol van a kulcs? Szamomra ott, hogy amint olyan dolgot csinalok, amit szeretek, igenis VAN turelmem. Imadok idegen nyelveket tanitani, most eppen az angolon van a sor. Akarhany tanitvanyom volt eddig, mindenkitol azt a visszajelzest kaptam, hogy milyen megnyugtato, hogy turelmesen kivarom, amig a sajat utemukben vegigmennek a feladaton es megvarom, amig rajonnek a megoldasra. A masodik lepes, pedig itt is van. 

- A sajat utemed. Sajat ritmusod. Mindenkinek van ilyen. Barmennyire is hiszed, hogy nincs, akkor is van :) Amint megtalalod az egyensulyt akozott, aki vagy es ahogyan kifele viselkedsz, meglesz a ritmus es a harmonia. Mert nem kell szineszkedned. Nem kell masnak latszanod, avagy latszatnod magad. Ez egy leirhatatlan suly volt a vallamon. Egy olyan suly, amit az ember sajat magara pakol, mert meg akar feleni a KULSO elvarasoknak. Es itt a bibi! Ejjjjj, de mekkora! Senkinek nem KELL megfelelni. Csupan annyit szeretnek elerni, hogy minden nap nyugodtan nezzek a tukorbe. Es ugy gondolom, hogy nagyon jo uton haladok. 

- Egy a sok lepes kozul az, hogy olyan embereket engedek csak be a terembe, akik arra alkalmasak. Mit jelent ez? Azt, hogy 1-2 baratsagnak hitt, avagy nevezett kapcsolatom mar banta ezeket a valtozasokat, amin keresztul megyek. Leirhatatlanul sok energiat vett el az tolem, hogy olyan kapcsolatok utan futottam, amik abszolut nem ertek meg a miset. Ertitek mire gondolok? Amennyiben olyan ember van a kozeledben, aki az osszes letezo energiat kiszipolyozza beloled, az nem feltetlenul epit teged, mint embert. Ha te ugy gondolod, hogy van energiad arra, hogy ilyen emberekkel foglalkozz, akkor lelked rajta. 

En azt vettem eszre, hogy tudatosan ki tudom magam hagyni az elobb emlitett emberekkel valo barminemu erintkezesbol. Nincs erre felesleges energiam. Mindazon csodas, epito jellegu energiat, amit EN termelek, bizony olyan dolgokra fogok 'elkolteni', amit arra meltonak talalok. 

- Onmagad szeretese. Ez egy nagyon kozkedvelt motto mostansag, amivel mindenki dobalozik. Nem hiszem, hogy lenne ra univerzalis, mindenkire rahuzhato formula.....mindazonaltal en hiszek benne. Aki megtalalja a belso beket, az az ember sokkal konnyebben kommunikal majd a korulotte elo emberekkel is. 

Legegyszerubb pelda: Kepzeljunk el egy olyan embert, aki minden aldott nap ugy megy be munkaba, hogy csak ezek a mondatok mennek a fejeben: "Ez a munka egy szar. Mit keresek en itt? En nem erre iratkoztam fel. En nem ezt akarom csinalni. Az eletem szar." - Meg olvasni is rosszul esik,nem? En baromi sokaig ez az ember voltam. De mindazok a valtozasok, amiket szeretnenk, nem jonnek egyszeruen. Es csupan az, hogy szeretneeeenk valtozni, meg sajna nem segit. Tenni kell erte. Sajat magadban valo hit, kemeny munka, magadra figyeles es befektetes kell hozza. 

- Amint elfogadod azt a szituaciot, amiben vagy, egy gonddal ugymond kevesebb. Nem kell szeretni azt a munkat, amit vegzel. Nagyon sokan elnek olyan munkabol, amit nem szeretnek. Nekem eleg volt, hogy elfogadtam a mostani helyzetemet. Persze beletelt par honapba, sirtam is sokat, olyan erzesek jottek fel, amikre nem is szamitottam. De elertem idaig. 

- A kovetkezo lepes szamomra a korulottem elokkel valo kommunikacio volt. No, nem mintha nem kommunikaltam volna eddig is....:D Csupan annak a milyensege nem mindegy. Nem is hittem volna, hogy kulonbozo szavaknak milyen sulya lehet. Es melyik szo, milyen sebet ejt esetleg, vagy milyen negativ erzest hagy a szankban. 

Az egyik legegyszerubb, illetve mellesleg az elso valtoztatas a kovetkezo: Probald meg, hogy nem reagalsz bizonyos szituaciokra, hanem valaszolsz. - Tok egyszerunek tunik, pedig nem mindig az. Illetve egyaltalan nem olyan egyszeruen kivitelezheto....de a valtozas baromira jo! :) Sokkal nyugisabb lettem tole. 

De a tiszta kommunikacio az elet nagyon sok mas teruleten is elengedhetetlen. Amennyiben nem kerunk, megis hogyan varhatjuk el, hogy barki is kitalaja, mit szeretnenk? Mondd ki, ird le, mutasd meg! Akkor legalabb megvan ra az esely, hogy megertik, mit szeretnel. :) 

- Az egyik legnagyobb feladat, amin meg van mit tanulnom, az a kontroll elengedese. Huhuuuu.... az egyik legnehezebb dolog, amit eletemben csinaltam szerintem. :) Alapvetoen egy eleg rendezett, tiszta es tudatos embernek tartom magam. Nem mondom, hogy az elet minden teruleten ez igaz ram, de alapvetoen ilyen kep van bennem, magamrol. Nos, most itt ez a valaki, aki azt mondja nekem, hogy amint rajovok, hogy hogyan letezzem 'csak ugy'....es engedjem, hogy a dolgok menjenek a maguk utjan, minden vilagossa valik szamomra. Ezt megfogalmazni sem a legegyszerubb dolog, hat meg 'gyakorolni'. :) 

Ergo, talan ugy tudnam osszefoglalni azt, hogy mi zajlik mostansag a fejemben es a lelkemben, hogy 'Tanulok elni!' :) 

Szia es hello mindenkinek, aki olvas! :) 

Elore szolok, hogy az uj laptopomrol irom a bejegyzest, amin nincsenek ekezetek. Nem azert nem teszem ki oket, mert lusta lennek. :) 

Mivel is kezdhetnem ezt a bejegyzest? A valasz egyertelmu: SEVILLA! Gyerekek....! Mi egy olyan nyaralason vettunk reszt, ami valami csudicsodalatos volt :) Nem tudom, hogy ki jart mar a kornyeken, avagy kinek volt szerencseje kifejezetten Sevillaba is elmenni, de erosen ajanlom mindenkinek. Amennyiben lehetosegetek adodik, tenyleg menjetek el, mert megeri. 

Mi Malagara repultunk tesommal es Junival, ahol anyaekkal es Heikeekkel talalkoztunk, majd lehuztunk Sevilla iranyaba. Junival mar utazas elott azzal cukkoltuk tesomat, hogy mi aztan csakis spanyolul vagyunk hajlandok megszolalni es en tartottam is magam ehhez, az esetek tulnyomo tobbsegeben :) Junior mar kevesbe, de igy is vicces szituaciok alakultak ki :D Jokat rohogtunk! :) 

A legelso dolog, amit emlitenek, az a szallasunk volt, amit airbnb-n bereltunk. Egy egesz hazat vettunk ki, mivel 7 embernek abszolut megerte. Mar a kepek alapjan is beleszerettunk, de eloben hasonloan lenyugozo volt. Minden csupacsupacsupa sziiiiiiin!!!!! Gondolhatjatok, hogy mennyire boldog voltam :D En, aki koztudottan bele vagyok habarodva a szinekbe! :) 

Mindenkinek megvolt a sajat tere, nekem is sajat szobam volt, furdovel, a legfelso emeleten, ergo joooool meg kellett gondolnom reggelente, hogy mit is viszek le :D No, nem mintha annyira lusta lennek (aaaaa dehogy), csak azert ugy gondoltam, hogy mar eleg feszes es csodalatosan kiformalt a fenekem anelkul is, hogy fel-le maszkalnek a lepcsokon :) Viszont karpotolt a teny, hogy a teton volt egy total hangulatos kis kiulos resz, ahol lehetett olvasgatni, mikozben simogatott a napocska :)))))) Nem volt egy szar hely! 

Anelkul, hogy leirnek minden egyes napot, annyit mondanek, hogy szerintem nagyon jol sikerult nyaralas volt. Mar elotte is tudtam, hogy lesznek surlodasok, mert termeszetesen mindannyian felnottek vagyunk es mindenkinek megvan a maga ritmusa es elete, amit neha kicsit nehezkesebb volt osszeegyeztetni, viszont megadtuk egymasnak a teret arra, hogy mindenki azt csinaljon, amit akar. Ebbol adodoan ugy gondolom, hogy megvolt az osszhang es senki sem erezte ugy, hogy valamit KELL csinalnia, ha eppen nem akarta. En ugyan neha kisse haszontalannak ereztem magam, es talan ket alkalommal fordult meg az a fejemben, hogy kicsit suta helyzetben voltam azaltal, hogy valakihez mindig csapodnom kellett, ugyanis 3 kulcs volt csak a hazhoz. :D :D De athidaltuk eme nehezseget is, ugyhogy nagy nehezeeeeen tudtuk elvezni a nyaralast. :) 

Hogy kicsit kiterjek a bejegyzes cimere is, elmondom nektek, hogy mar a nyaralas elott is sokat agyaltam egy dontesen. Hogy vajon mit gondolnak majd az emberek, hogy vajon megeri-e, hogy vajon nekem szabad-e ilyenbe belevagnom, meg ugy egyaltalan penzt, energiat es magamat belefektetnem?! 

Mielott elutaztunk, volt egy Skype hivasom egy olyan erdekes emberrel, akivel mar majus kornyeken megismerkedtem. Anelkul, hogy belemennek a reszletekbe, hadd mondjak el annyit, hogy tenyleg hiszek abban, hogy minden ugy tortenik, ahogy annak tortennie kell. A kevesbe kellemes, legalabb akkora leckeket ad nekunk, mint az, amit kitoro lelkesedessel fogadunk. Ezt elfogadni nem olyan egyszeru, mint leirni. Az ezzel valo birkozas altalaban mindenkinek mas idotartamot vesz igenybe. Nalam tobb, mint egy evbe telt, hogy felfogjam es megertsem, hogy a donteseinknek oka van. A kovetkezmeny kezzel foghato,altalaban, de nem mindig csap arcon elegge ahhoz, hogy dontesre kesztessen. Az en esetemben legalabbis :) Sokkal konnyebb es mindenkeppen kenyelmesebb megoldasnak tunt az, hogy a sajat romjaimban ulve azon sirankozzak, hogy nekem milyen nehez az eletem. Pedig nem kell feltetlenul annak lennie. Mindenkinek van valasztasi lehetosege. 

Vegyunk egy tok atlagos szituaciot: munkahely. Szerintem sok ember olyan munkat vegez, ami valoszinuleg nem a vegzettsegehez, avagy szellemi szintjehez kozel allo dolog. Lehet ez azert, mert olyan szituacioba kerult / keveredett/ tette magat, ami miatt ott kotott ki ahol. Lehet ez anyagi problema, csaladi tragedia, maganelet stb. En is ebbe a taborba tartozok. Nagyon sokaig sodrodtam az arral es nem tettem ellene semmit. NO EKKOR jott ez az egyeeeeen majusban, akivel ugy ereztem, hogy van egy kapocs. Egy olyan kapocs, ami segithet nekem megerteni, hogy megis min megyek keresztul. Azert, mert o ugyanezeken ment keresztul, bizonyos tekintetben hasonlo a palya, amin lepegetunk, bizonyos szempontokbol teljesen kulonbozik. Ez viszont nem szamit, mert egymas donteseibol, avagy felelmeibol tudunk taplalkozni. 

Minden nap, amikor bemegyek a munkahelyemre, hozhatok egy dontest. Ugy dontok, hogy aldozat vagyok, vagy inkabb nezem a pozitiv oldalat a napnak? Van munkam, igaz? Tudom fizetni a lakhatasomat, etkezesemet, illetve nehanapjan meg szorakozok is :) Persze, ott van az a teny is, hogy bakker en nem ezert tanultam, nem ezt szeretnem eletem vegeig csinalni stb. stb.....blablabla. NEGATIV blablabla. Amig nem teszek semmit annak erdekeben, hogy ez valtozzon, addig nem varhatom a sult galambot. 

Elkezdtem tehat egy olyan programot, ami total megijeszt neha. Megijeszt, nagyon sok okbol kifolyolag. 

1. Nem olcso. A legelso ok, ami szamomra mindig az elso helyen szerepelt a kifogasok listajan: nincs ra penzem. Valamilyen okbol kifolyolag a penzzel valo kapcsolatom vilag eletemben erdekes volt. Nekem sohasem volt olyan, hogy csak 1000 forint lett volna a szamlamon es vagtam a centit a kovetkezo fizetesig. Egeszen Londonig! :D Itt bizony van olyan, hogy szamolom a napokat, no nem azert, mert nincs penzem, csupan azert, mert ugy erzem, hogy 'nem eleg'. Ezen az erzesen kellett tultennem magam annak erdekeben, hogy el tudjak indulni valamerre. Ez az irany elore van. Mivel olyan kiveteles helyzetben vagyok, hogy eddig nem volt soha hitelem, tartozasom semmilyen bank fele, ez engem megijesztett. A teny, hogy esetleg hitelkartyat igenyeljek, total befeszitett. Aztan azon kaptam magam, hogy kezd feloldani bennem ez a feszultseg....Na, es mi van akkor, ha majdnem 30 evesen hitelkartyam lesz? :) Semmi. A nagy budos semmi nem lesz. Ha en nem hiszek magamban annyira, hogy "magamba fektessek" penzt, akkor hogyan varom el, hogy mas esetleg ezt megtegye? 

Ez volt az elso lepes. Tullepni azon, hogy a penz nem akadaly. 

2. A masodik ijeszto dolog az a magamban valo turkalas. Hogy kicsit szebben fejezzem ki magam, arra gondolok, hogy hiaba hiszem azt, hogy kulso tenyezok gatolnak engem akarmiben is, ha ezek a feloldanivalo gatak bennem vannak. Ez nekiutkozom folyamatosan, csak esetleg nem tudom, hogy miert. Pedig mindenre van valasz, csak neha olyan egyszeru azokat figyelmen kivul hagyni. Olyan kenyelmes....Sokkal egyszerubb az ugynevezett komfortzonankban ellebecolni, mintsem tudatositani azt magunkban, hogy bakker marpedig kell neha a bizonytalansag. Kell tudni kockaztatni, ugyanis anelkul nem lesz meg a kivant fejlodes. Es nem hiszem, hogy mindenkinek ugyanaz a recept, biztos vagyok benne, hogy mindenkinel mas a 'lappangasi ido',de biztos mindenkinel eljon az a pont, amikor ez tudatosul. Egy szo, mint szaz, a belso egyensulyt kell nekem valahogy elernem, ami megfelelo munkaval parositva biztosan sikerhez vezet. Ugyanis en igy gondolom. Es, mint azt a heten tapasztaltam, az agyunk egy baromira erdekes szerkezet. :) 

3. Ez a kurkaszos munka nem feltetlenul jelenti azt, hogy minden tokeletes es pozitiv lesz. Az egyik elso feladatomkent azt kaptam, hogy probaljam meg kizarni a negativ energiakat. Ez vonatkozik emberekre, szituaciokra, barmire, ami gatol engem abban, hogy szamomra megfelelo modon tudjak valaszolni egy szituaciora. Ez sokkal konnyebben hangzik, mint azt paran hiszik. Nem olyan egyszeru esetleg egy kollegadat leallitani, mikozben eppen arrol beszel, hogy az elet es a munka szar. Az. Ezt nem is vitatom. Marmint a munka az. Viszont, ha allandoan, megallas nelkul arra koncentralunk, hogy mi a ROSSZ es NEM MEGFELELO, akkor megis mit varunk? Tisztaban vagyok vele, hogy en is hajlamos vagyok a panaszkodasra, de ennek is szeretnek veget vetni. Nem szeretnem, hogy ez iranyitsa a donteseimet, hogy elrontsa a napomat, hogy meghatarozza a hetemet. Amennyiben valakinek ugy kezdodik a valasza erre, hogy "De konnyu neked....!", arra igazan nem biztos, hogy felelni szeretnek. Nem konnyebb es nem nehezebb. Csak esetleg mashogy gondolkodunk bizonyos dolgokrol. Mindenkinek van velemenye, van reakcioja, de az engem nem feltetlenul erdekel. Ez nem arrogancia, bar gondolom sokaknak igy jon majd le, csupan sajat magam harmoniajanak a vedelme. Ammenyiben nem reagalok valamire, az nem azt jelenti, hogy nem hallottam, csak azt, hogy nem kivanok benne reszt venni. Annyira ,de annnnnnyira elengedhetetlen, hogy megorizzuk azt az energiat, ami bennunk van!!! Most kezdem megerteni, hogy mennyivel konnyedebben atsiklok szituaciokon, ugyanis nem engedem, hogy belerangassanak. Nem. Nincs hozza kedvem. 

4. Amikor az ember valtoztat dolgokon, sokaknak ez nem feltetlenul tetszik. Egyik elonyos tulajdonsagomnak tartottam az oszinteseget, eddig is. Ezentul sem hiszem, hogy sok baratom meglepodik majd azon, hogy kimondom, amit gondolok. Bizonyara lesznek, akik mashogy gondolkodnak helyzetekrol, de ez nem is baj. En soha nem szerettem azokat, akik csak bologattak, mint kutya a hatso ablakban. Szeretem, ha valaki kihivas. Total idiotanak tunok biztosan, de ilyen vagyok. Take it or leave. :) 

Tisztaban vagyok vele, hogy valakinek mindehhez nincs szuksege kulso segitsegre. Egy olyan vilagban elunk, ahol a magunkkal valo torodes valahogy elveszett. Elveszett a sok 'like' es Instagram kep kozott. En is hasznalom minkdket feluletet, termeszetesen, de sokszor mar ugy erzem, hogy tul sok informacio jon az arcomba egy nap es egyszeruen helyre kell tennem a fejemet. London sem tartozik az egyszeruen elheto varosok koze. Lefaraszt hamar. :) 

Orommel fogadom a tamogato embereket, viszont biztos van, aki erre nem nyitott. Abszolut nem gond. En nem kitorolni akarok embereket, csupan olyan baratokkal/csaladdal tervezek tobb idot tolteni, akikkel felemeljuk egymast es nem kezen fogva tapossuk a kakat. :D Van ertelme? Majd meglatjuk! ;) 

Megosztom majd a tapasztalataimat! :) 

Drága barátaim, kik olvassátok ezt a kis blogot! 

Az utóbbi bejegyzésem óta elég sok visszajelzést kaptam az írásommal kapcsolatban. Sokan mondtátok, hogy milyen jól írok, hogy milyen szépen, változatosan tudom kifejezni az érzéseimet. 

Volt, aki személyes üzenetet is írt, mert megérintette, amiről írtam. Igazán boldog voltam, és vagyok még mindig, emiatt. Nem egyszerű az embernek őszintén leírni az érzéseit, ugyanis sokszor gátat szabott bennem az a tudat, hogy esetleg olyan olvassa, aki magára veszi, vagy éppen félreértelmezi. Nos, mindezen korlátozó tényezőket elhagyva, a mai blogbejegyzés elé írhatnám, amit Fejős Éva szokott a könyvei elejére írni, miszerint a könyv szereplői kitaláltak. Ó, néha úgy kívánnám, bárcsak azok lennének. De nem. Amennyiben valaki magára ismer, akkor nyugodtan írhat nekem. Akár publikusan, akár nem. Nem kifejezetten az irritáció a célom ezzel a poszttal, de lehet, hogy valaki úgy érzi majd, hogy bors ment az orrába. 

Olyan sokszor feltettem már magamnak a kérdést, hogy vajon miért van az, hogy alapvetően egyszerűbb mások problémáira és életére koncentrálnunk? Miért jó az, ha azon agyalunk, hogy egy rokonunk/barátunk/ismerősünk/ember az utcán, akit totál nem ismerünk életét a sajátunk elé helyezzük és abba úgy rendesen, könyékig belemászunk? Az egyértelmű válasz persze az, hogy más szarát kevergetni mindig egyszerűbbnek tűnik, mint a saját kakánkat kanalazni. Oké. Ezt meg is értem. 

Ennek ellenére, számtalan olyan téma van, amibe nem gondolom, hogy bárki másnak beleszólása lenne.

A teljesség igénye nélkül említenék párat, amikkel úgy általában arcon vágnak mostanában:

- "Akkor hogyan tovább?" - Mármint? Parancsolsz? Mire is célzol pontosan? Hogy mégis merre megy az életem? És kivel és hogyan képzelem el? (Mert, hogy álmodozni már nem álmodozok, az egyszer biztos.) 

- "Na, valaki van az életedben? Párkapcsolat?" - Nem. Nincs. És igen. Próbálkozom. Mindazonáltal folyamatosan rá kell jönnöm, hogy ahhoz, hogy nekem egy minden tekintetben kielégítő párkapcsolatom legyen, ahol magamat semmilyen szinten/téren/helyzetben nem kell feláldoznom, avagy háttérbe helyeznem a másikhoz képest, még nagyon sokat kell a lelkemen dolgoznom. Nincs kedvem olyan kapcsolatban lenni, ahol változnom kell, és nem a kompromisszumokról beszélek, amikkel úgy gondolom, hogy mindenkinek számolnia kell. Arra gondolok, hogy nem akarom, hogy mástól függjön az én napi beosztásom. Sajnos hajlamos vagyok az ilyesfajta viselkedésre, amint lehetőségét érzem egy kapcsolatnak. Bár, ha jobban belegondolok, elég, ha valakit kedvelni kezdek, ugyanis elég magányos vagyok mostanában és néhány jó szó már ilyesfajta irányba terel. 

- "Hol képzeled el magad X év múlva?" - Sehol. Nem tudom. Nem tervezek túl sok mindent. Nevetségesen hangzik, de úgy gondolom, hogy akár holnap elüthet a busz. Jöhet a sarkon egy ember, aki éppen olyan kedvvel ébredt fel, hogy ő ma bizony olyan mellényt húz, aminek felrobbantásával több ember életét is kioltja. Sajnos, akármilyen banálisan is írtam le, ez mind benne van a pakliban. 

- "Nem akarsz már munkahelyet váltani?" - Nem. Iszonyatosan jól érzem magam, egyetemi diplomával, ahogy másoknak kávét főzök. (VIGYÁZAT: SZARKAZMUS!) Viccet és, a rám abszolút nem jellemző, szarkazmust félretéve, de igen. Szándékomban áll. És lehet, hogy nem látszik, de nagyon elegem van a munkahelyemből. Tudom, hogy jobban kellene rajta dolgoznom, de nagyon gyakran NINCS KEDVEM. Volt már veletek ilyen? Tisztában vagyok vele, hogy rajtam áll a dolog. Senki nem fog bekopogni az ajtómon az álommeló szerződését a kezében lobogtatva. Nem is tudnám értékelni, ha nem mondhatnám el, hogy én magam dolgoztam meg érte. Nem vagyok az a típus. Sajnos, vagy nem, azt mindenki döntse el maga. 

A (majdnem) egyenes kérdések területét elhagyva, evezzünk által akkor egy másik csodás területre. Ezen a településen laknak azon az emberek, akik valószínűleg baromira meg vannak elégedve magukkal. Mindezt természetesen úgy fejezik ki, hogy az őket körülvevő egyénekről alapos véleményt formálnak. Mindegy, hogy erre ki kíváncsi. Ők megteszik. Lényegesnek tartják, hogy mindenki figyelmét felhívják egy szilikonnal feltöltött ajakra, avagy egy narancsbőr lepte combra. 

Nos. Engem elmondhatatlan boldogsággal tölt el, ha valaki önmagával TELJESEN ELÉGEDETT. De tényleg! Elkérném az elixírt, de nem hiszem, hogy van. Avagy inkább nem hiszem, hogy maradt. Ugyanis az ilyen tulajdonsággal bíró emberek még azt is elszipolyozzák, ami másnak jut. Ha más boldog, az nekik fáj. Ha más lefogyott, az nekik fáj. Ha más munkát vált, az nekik fáj. Ha másnak párkapcsolata van, az nekik fáj. Azonkívül, hogy energiavámpírok, még a lelkük is keserű, bakker. Komolyan mondom, hogy szerény véleményem szerint, hatszor több energiát pazarolnak el arra, hogy másban a hibát észrevegyék, minthogy a sajátjukon javítsanak kicsit. 

Ami engem illet a helyzet az én szerény életemben a következő: 

Jelen pillanatban egyedülálló vagyok. Ez már több, mint egy éve így van és úgy gondolom, hogy a közeljövőben nem is fog megváltozni. Nem azért, mert nem szeretném, csupán azért, mert nem állok rá készen. Mindig is ez volt az én nagy problémám az életben, hogy azt gondoltam, hogy majd AKKOR leszek boldog és sikeres, AMIKOR lesz pasim. Nem így van. Nekem magamat kell szeretnem. És szeretem is. 

Mint azt közeli és nem túl közeli ismerőseim is tudják, az önbizalmi szintem azért alapvetően rendben van. Miután megérkeztem Angliába, lefogytam és életemben talán először, 38-as és 40-es méreteket hordtam. A helyzet, per pillanat, nem így áll. Ha mindig attól tenném függővé a boldogságomat, hogy mekkora nadrágot hordok, akkor kurva nagy problémáim lennének! Alapvetően hízékony alkat vagyok, azonban a lustaságom sajnos még nagyobb és én sokszor engedek neki. Ennek egyenes következménye, hogy meghíztam. Leírtam. Tessék, itt van. Lehet nevetni, lehet mutogatni. Nem érdekel. Amint odafigyelek rá és betartom az edzéstervemet, majd jobb lesz. De ez hadd legyen az én gondom. Ha valaki azért nem szeret, mert így nézek ki....nos. Akkor így jártam. 

Köszönöm továbbá a folytonos aggódást, a szexuális életemmel is minden rendben. A Tinder csodájának köszönhetően, ugyan csak 1-2 numera erejéig ugyan, de találok magamnak segítséget. Ez amolyan felületi kezelés. Ha úgy vesszük, mintha egy sebet gyógyítanánk. És láss csodát, meglepő módon érvényes az az aranyba is foglalt mondat, miszerint a személyiség azért tényleg mindent visz. Ugyanis elég sokszor azzal hódítok és nem a nadrágméretemmel! :)))) 

Én büszke vagyok arra, hogy idáig eljutottam. Nagyrészt önerőből. Nem mások hátán igyekszem előrejutni, nem mások pénzén élősködöm. És bizony van, hogy a fizetés előtt már igggggggen kevés pénz van a számlámon, de tudjátok mit? Nem érdekel. Szeretnék élni. SZERETEK ÉLNI! Tisztában vagyok vele, hogy a világ egyik legdrágább városában élek, pont ezért baromira nehéz akár egy kevéske pénzt is megspórolni. 

Félek attól a naptól, amikor tesóm és J. itt hagynak esetleg egyedül. Félek. Persze, hogy félek, bakker. Normális emberi reakció. De attól, hogy nem mutatom ki, vagy nem beszélek róla, még nem lesz kevésbé valódi. Agyalok azon, hogy meddig maradjak itt. Már unom Londont. Unom azt, hogy itt mindenki mindenhova siet. Hogy egy kávéra nem tudnak az emberek 5 percet várni. Hogy a buszra felnyomulnak, pedig 2 perc múlva jön a következő. Unom, hogy sokszor baromira nehéz az emberek szemébe nézni a metrón, mert mindenki a telefonját bámulja. (És, igen...igyekszem már én is minél kevesebbet ezt tenni!) 

Mindazonáltal boldog vagyok, hogy itt élek. Még mindig úgy gondolom, hogy ez a város egy csodás olvasztótégely minden olyan ember számára, aki kicsit nem tudja, hogy hova megy és nem tudja, hogy mit akar. Egyszerre mesés és sokkoló. Mesés, mert, ha esetleg mégis sikerül valakinek elkapnod a pillantását a metrón, rád mosolyog. Mesés, mert segítenek levenni a buszról az öreg néniknek a banyatankot. Mesés, mert minden kultúra megtalálható. 

Ugyanakkor sokkoló, mert nem tudod, hogy milyen hírre kelsz reggel. Sokkoló, mert olyan embertömeg van ax Oxford Streen-en hétvégén, hogy úgy érzed, megfulladsz. Sokkoló, mert hétvégén képesek a családok 30-40 perceket várni arra, hogy leülhessenek rántottát enni, amit otthon 5 perc elkészíteni. 

Egy szó, mint száz, szépen kérnék mindenkit, hogy nézzen magába. Annyi nehézség van mindenki életében már így is. Miért kell még nekünk is rátenni a másik szarkupacára egy lapáttal? Nehogy azt hidd, hogy az azt jelenti, hogy a tiéden kevesebb lesz ám! Én nem gondolom, hogy ez így lenne. 

Engem nem kell szeretni. Nem kell követni. Nem kell beszélni velem, amennyiben úgy kívánja valaki. Nincs energiám arra, hogy ilyen és ehhez hasonló kommenteken agyaljak, ugyanis ezt sem akartam leírni, de sajnos cseszte a csőrömet. Ilyen vagyok. Elengedhetném, de sajnos ezt most nem tudtam. 

Úgy gondolom, tiszta szívemből, hogy jó ember vagyok. Hűséges, odaadó barát. Makacs, sértődékeny és nagypofájú. Ez mind-mind én vagyok. Tisztában vagyok vele. Az alapvető természetemmel együtt kéretik engem vagy elfogadni, avagy ugyanolyan slunggal elkerülni. Mert bizony tudok olyan finom is lenni, mint egy tank. Tudom. Anya már sokszor figyelmeztetett. 

Mindezt nem azért írtam le, hogy bárkit is megbántsak. Nem áll szándékomban. Tudjátok, hogy szól a mondás...akinek nem inge....

Szeretném, ha mindenki a saját dolgával foglalkozna. Annyival szebb lenne az élet. Nem gondoljátok? :)

Sziasztok drágáim!

ÓÓÓÓÓ, igen, még élek. Itt vagyok, csak kissé (nagyon) eltűntem. No, de senki ne ijedjen meg, mert visszatértem. Gondoltam rá, hogy új blogot kezdjek, de végül arra jutottam, hogy nem látom értelmét. Miért? Hogy elfelejtsem azt, aki voltam? Nem. Egyáltalán nem akarom elfelejteni azt az Emcsit. 

Kezdjük azzal az információval, ami a legrelevánsabb, legalábbis annak hátterében, hogy miért nem írtam sokáig. Tavaly június 10-én elköltöztem az A.-val közösen bérelt stúdiónkból. Hogy kinek a döntése volt? Az enyém. Hogy miért? Mert nem voltam boldog. Nem nevettem olyan igazán "emcsisen", "emőkésen", vagy ki hogyan nevezi. Úgy éreztem, hogy valami meghalt belül. Nem voltam önmagam és tudom, hogy ez elmondhatatlanul közhely és röhejesen hangzik, de higgyétek el, hogy aki volt már ilyen szituációban, az bizony tudja, hogy miről beszélek. 

A döntésemet megelőző hónapokról nem feltétlenül írnék most, mert elmondhatatlanul sok munkába telt, mire feldolgoztam a történteket. Nem kívánok senkit sem a sárba tiporni, főként, mert gerinctelen dolognak tartom, ugyanis nem tudná megvédeni magát, ha akarná sem. Továbbá nem erről szól a történet. Mindketten hibáztunk. Ő is és én is. Bántottuk egymást, sokat és még többet. Nem fogom mentegetni se magam, sem őt, ugyanis minden kapcsolatban kettőn áll a vásár. 

Az, hogy én eljutottam idáig, hogy megírjam ezt a bejegyzést, issssszonyatosan sok munka kellet. Sok idő és még több törődés. Magammal. Meg kellett találnom azt, aki igazán vagyok, akit valahova nagyon mélyre elástam. És, hozzátenném, hogy emlékszem, hogy volt egy olyan bejegyzésem, ahol már egyszer taglaltam ezt és igen, ugyanarról az emberről beszélünk és beszéltünk akkor is. Jogosan kérdezné tehát mindenki, hogy akkor mégis hogyan jutottunk oda, ahova. Az igazat megvallva nem feltétlenül tudom mindenre a választ. A dolog másik része pedig, hogy senkinek nem tartozok semmilyen magyarázattal. Megkockáztatom, hogy talán csak a közeli családtagjaim azok, akik feltehetnék nekem ezt a kérdést, de soha nem tették. Mert szeretnek. Úgy, ahogy vagyok. 

El is jutottunk tehát ahhoz a részhez, ahol szeretném leírni, hogy micsoda szerencsés ember vagyok én. Van körülöttem egy olyan csodálatos, védelmező burok, amit néha úgy érzem, hogy nem érdemlek meg. Annyi butaságot csináltam az elmúlt 1-2 évben, hogy visszagondolva magamat is jól arcon csapnám néha :) De ilyenről szó sem volt. A mai napig nincs. El tudjátok ezt képzelni? El tudjátok képzelni, hogy mennyire kell szeretni valakit ahhoz, hogy ne szólj neki, amikor esetleg látod, hogy hülyeséget csinál? Nos, hadd mondjam el, hogy az a kifejezés, hogy "minden feltétel nélkül", nem elég. Nem fedi a valóságot 

Kezdjük a tesómmal. Azzal a csodás, védelmező emberrel, aki eljött értem és lakhatást biztosított nekem, amikor teljesen összeroppantam. Még most is emlékszem, hogy milyen drága volt, amikor bepakoltunk minden táskát (jóóóóó sok volt!) és elindultunk. Nem sokat láttam az útból, mit ne mondjak, mert kissé elhomályosult a látásom....ő viszont olyan boldogan mondta, hogy milyen jó lesz együtt lakni. Hogy mennyit terveztük ezt, mielőtt én is kiköltöztem Londonba. Persze, nem ilyen körülmények között, de végül úgy alakult, ahogy mindig is álmodtunk róla. :) Elkezdődött tehát egy új élet. Új környék, új emberek. Nehogy azt higgyétek, hogy ejj, de könnyű volt ez a lépés. Sírtam vagy egy hónapig minden egyes nap. Komolyan. Egyszerűen annyira sok érzést felkavart bennem az egész herce-hurca, hogy nem tudtam megállni. 

Nem mondom (és úgy gondolom, hogy tesóm sem mondaná), hogy egyszerű együtt lakni. Nem az. Egyikünk sem egyszerű eset, de úgy gondolom, hogy az a mennyiségű szeretet, amit mi egymást iránt érzünk, mindent megold. A vicces az, amikor összeveszünk és mindketten szegény J.-nak mondjuk a magunkét, mire ő mosolyog egyet és totál egyszerű módon megjegyzi: "It is amazing to see how much you guys love eachother." - "Csodálatos látni, hogy mennyire szeretitek egymást." Hát, így állunk. Néha napján háborogva, felfújt orral, de semmiért sem cserélném. Soha.

A következő ember, apa. Édes, drága apukám. Mindig tudtam, hogy ő nagyon szeret engem, és tudtam, hogy neki nehezebb egy kifejeznie. Nekem is nehéz. Volt kitől örökolni, ezt szokták mondani, ugye? :) Nem tudom, hogy kinek milyen kapcsolata van a szüleivel, de akinek rossz, azt tiszta szívemből sajnálom. Igazán. Ez egy olyan kincs, amire nem lehet címkét ragasztani. Ez az érzés megmagyarázhatatlan.

A legnagyobb szeretethullámot akkor éreztem apától, amikor A.-val utoljára találkoztunk. Iszonyatos módon váltunk el, totál a földbe döngölt. Érzelmileg, fizikailag, mindenhogyan. Emlékszem, hogy apáéknál vendégek voltak. Felhívtam anyát, amint elkezdtem sírni és utána apa írt nekem egy szépséges üzenetet. Sajnálom, hogy nem mentettem el, mert emlékszem, hogy még jobban sírtam csak tőle :) Ha szóról-szóra nem is tudom idézni, arra emlékszem, hogy úgy éreztem, mintha ott lenne mellettem apa és átölelné a vállamat. Azért is sírtam még jobban, mert tudtam, hogy mennyire védelmező. Sírtam, mert úgy éreztem, hogy szétveti őket az ideg, amiért nekem ezen egyedül kell áttornásznom magam. Hülyén hangzik? Lehet. Mindenesetre így éreztem. 

Mint azt tudjátok, anyával kivételes a kapcsolatunk. Valahogy mindig is megértett engem. Óóóó, mennyit nevettünk és sírtunk mi már együtt, igaz anci? :) Emlékszem, hogy anyát hívtam fel, amikor kijöttünk az ügyvédi irodából. Amikor tudtam, hogy mindennek vége. Ott összetört a lelkem. És vele én is. Álltam a sikátorban, a falnak dőlve, telefon a fülemen és sírtunk. Anya otthon és meg a sikátorban. Úgy gondolom, hogy ott egy kicsit az ő lelke is megrepedt, amit nagyon sajnálok. Hiába vagyunk felnőttek, azért még mindig tudunk gyerekekként viselkedni néha. Na, akkor és ott én nagyon szívesen belebújtam volna egy ölelésbe. Akkor és ott nagyon hiányzott az otthon. Az illatok, az érintések, a mosolyok és az emberek. 

Viszont, mivel nem tudtam akkor hazamenni, az itteni családomra támaszkodtam. Ennek a családnak oszlopos, kiemelkedő és elengedhetetlen tagja az én Vikim. Egy csupaszív, csodás ember, aki elmondhatatlanul sokat segített nekem. Megnyugvással töltött el a tudat, hogy akármikor felhívhattam, hogy ott aludhattam nála, hogy mindenhova elráncigált, hogy ne legyek egyedül. A tudat, hogy vigyázott rám, adott egy nagyon magas szintű biztonságérzetet. Nem igazán lehet ezeket a dolgokat, tetteket megköszönni, bár én sokszor megpróbáltam. Mindenesetre az élet hosszú, úgyhogy van még időm. :)

Ezen csodás embereken kívül meg kell említenem a munkatársaimat, akik nagyon édesen szintén hívtak jobbra-balra. Az otthoni barátosnéimet, akik digitálisan támogattak. És igen, az is nagyon sokat segített! A családom többi tagját, Tinnust és Dodót :) Minden egyes üzenet és virtuális ölelés számított. Igazán.  

Kérdezhetitek joggal, hogy miért vártam ennyit azzal, hogy ezt leírjam. Mint már említettem, elég rendesen összetörtem. Szerintem még nem igazán voltam annyira magam alatt, mint akkor. Baromira sok munkába kerül, mire az ember összeszedi a darabokat, mivel vissza kell menni azon az útvonalon, ahogy elhagytuk őket. Ez az út viszont néha zárva van. Néha egyenes. Néha kacskaringós, mint az állat. No, ez nekem majd' egy évembe telt. Sokat gondolkodtam, igyekeztem rájönni, hogy hol és mit rontottam el, ugyanis azon kívül, hogy a saját fájdalmammal szembe kellett néznem, még azon is pörgött az agyam, hogy "Jajj, mit fognak szólni az emberek?!" Annyira kis butuskák vagyunk, mi emberek. Túl sokat agyalunk azon, hogy mások mit gondolnak. Én természetemből fakadóan szerintem az utóbbi időben túl nagy jelentőséget tulajdonítottam annak, hogy mit gondolnak rólam. Kezdek rájönni, hogy ez baromira nem számít. Kit érdekel, hogy a julismaris mit gondol? Elítél? Nos, az az ő baja. J. mondja mindig, mi meg a Gáborral igyekszünk felfogni, hogy amit másokban látsz és elítélsz, az bizony mind magadból ered. Néhanapján kicsit felszínesnek látszik, de, ha jobban belegondoltok, igenis van értelme. Felettébb sok értelme. 

Ami alapján én igyekszem tölteni a napokat az a következő: Nem fogok bocsánatot kérni azért, aki vagyok. Nem bántok másokat és nem ítélkezem. (Annyit :)) Amint kicsit tudatosan odafigyel az ember, rájön, hogy a saját bizonytalanságából adódóan isssssszonyatosan sokat krizitál! Ez egy olyan méreg, amit nehéz kiirtani, de megéri. Meditálok mostanság, mielőtt elalszom. Igen jó. Megnyugtat és megtisztít. 

Az útból még eléggé sok van hátra, de rajta vagyok. One step at a time. :) 

Sziasztok kedveseim!

HA még egyáltalán van, aki engem követ valamilyen módon! J

Nos, igazából nagyon-nagyon-nagyon sok minden történt, mióta utoljára írtam. Nem azért nem jelentkeztem eddig, mert nem akartam, csupán azért, mert kicsit sok minden történt/történik az életemben úgy április óta.

Történetesen már Mrs. lettem.(ergo:házas) Ezt sokan már tudjátok, sokakat sokkolt a hír, amit abszolút megértek! Engem is! HAHA! :D  Lényeg a lényeg, hogy többtényezős a történet és minden döntésem mögött, döntések állnak, ami mögött döntések állnak és támasztják alá (vagy éppen nem) mindazt, amit teszek. Most aztán mindent megmagyaráztam, ugye?! J Igazából nem feltétlenül fogok és szeretnék én senkinek sem magyarázkodni, mert a hozzám legközelebb állók úgyis ismernek és a történetet is tudják, a többiek pedig mondhatják, hogy kicsit s*gg alakú lett a szám, ugyanis az utolsó bejegyzésben pont arról beszéltem, hogy mennyire bántottak. Tényleg megértem, ha valaki ezután aztán abszolút legyint arra, ha én akármit is megmagyarázok, vagy éppen nagyon okosakat akarnék tanácsolni. Mindenkinek joga van hozzá.

Sokat tanakodtam azon, hogy mégis miért akadunk össze emberekkel ezen a világon. Vajon mi a célja a sorsnak, hogy pont Őt, vagy Mást rak az utunkba? Nem, sajnos még nem jöttem rá a válaszra. Amint megfejtem, talán megosztom. De nem vagyok biztos benne, hogy olyan jó dolog lenne minden kérdésünkre választ kapni és minden lépésünket racionális döntésként megtenni. Másrészről ismét rájöttem, hogy az én szüleim és a bátyám igazán csodás emberek. Elfogadják a döntéseimet, támogatnak és nem tiltanak. Tudják, hogy az én életemet én irányítom. Ha rossz irányba megy a hajó, akkor bizony engem fog orrba vágni a vitorla. Nem mondom, hogy őket, vagy a nagyobb családi kört nem éri majd esetleg egy kis víz, de az én szívem van a célkeresztben, hogy ilyen drámai képpel éljek.

Az igazság az, hogy 27 éves vagyok. Jövőre 28. Ha valaki tőlem megkérdezi, hogy másfél év londoni lét után hogyan képzelem el magam, hát tutira nem ezt mondtam volna! :D Mindenesetre nagyon örülök neki, hogy mindig történik valami. Néha egyszerre egy kicsit túl sok minden történik, aztán meg nagyon semmi, de ez így van rendjén, azt hiszem. Hülyén hangzik, de ennyi idősen már nem tudok azzal foglalkozni, hogy olyat tegyek, ami mindenki elvárásainak megfelel. Úgysem fog mindenkinek tetszeni, a rosszakarók mindig rosszak maradnak és a pesszimista emberek úgyis csak azt fogják látni, hogy mi mehet rosszul. Nem. Lehet, hogy holnap lelépek a járdáról és elüt a busz, vagy, ami sajnálatos módon szintén lehetséges, elmegyek egy koncertre és pár elvetemült a halálba visz, mert éppen úgy tartja kedvük. Komolyan úgy gondolom, hogy csak akkor lehetünk elégedettek és boldogok, ha a belső békét megtaláljuk es egyensúlyt csinálunk ’odabent’. Ez baromira nem egyszerű….és én nagyon sokáig azt hittem, hogy amikor valaki megházasodik akkor majd minden karikacsapásra sikerül. Na persze! :D Baromira nagy munka nekem is, hogy felfogjam és megértsem(!), hogy az a másik ember hiába támogat és szeret engem, az életemet nem fogja megoldani. Nem is kell neki és nem is szabad elvárnom. Észrevettem, hogy most, hogy a szerelmi életemben nyugodtság van, már jobban tudok koncentrálni arra, hogy igazából mit is szeretnék elérni. Mi érdekel, mit akarok csinálni. Nehéz erre egyáltalán rájönni, az meg végképp nehéz, hogy lépéseket tegyünk a cél eléréséért. No, ne értsetek félre, nem azt mondom, hogy lila köd van otthon és mi aztán SOHA nem veszekszünk. A fenéket nem! :D Bizonyos időközönként jóóóóól összeveszünk, aztán rájövünk, hogy a saját frusztrációinkat vetítjük a másikra. (Biztosan Töki is sokat agyal ezen. Amolyan filozofálgatós fajta! :P :D ) A lakás, ahol lakunk szintén nagyon-nagyon messze van az ideálistól. Mindig van mit kifogásolni, de igazából rájövök egy idő után, hogy azért vagyunk együtt, hogy mindezeken túllendüljünk.

Ha valaki ezek után még mindig úgy gondolja, hogy én aztán egy illúzióban élek, az nem értette a fenti sorokat. Én nem hiszem, hogy jobb lenne tagadásban élni és azt mutatni a külvilág felé, hogy valaki totál rendben van és jing meg jang, amikor abszolút az ellenkezője az igaz. Amennyiben valakinek ez az életcélja, hogy másoknak akar megfelelni, akkor ezzel a hozzáállással nagyon jó úton van. Gratulálni nem tudok hozzá, mert szerintem nem egészséges, de lehet, hogy neki jó. Lehet, hogy nincsenek számtalan évre terveink lefektetve, mert nem látok annyira előre. Tényleg nem. Miért nem hagyjuk, hogy az élet által szabott irányba menjünk egy kicsit? Miért kell mindenkinek egy formába beleférnie? Szerintem az a forma már sokakat ’nyom’ és felettébb kényelmetlenül érint.

Visszatérve a filozofikus gondolataimtól, nagyon köszönöm minden barátomnak, családtagomnak a megértést és a támogatást. Azoknak, akiknek az én boldogságom a fontos. Azoknak, akik nem csak a negatív jövőt tudják elővetíteni, hanem a színes, szagos, boldog jelent értékelik. Velem. Mellettem. Velünk. Mellettünk.

Hogy mit üzenek a pesszimistáknak? Túl sokat nem tudok. Kérném, hogy nézzenek rá a naptárra. 2015-öt írunk. Nemsokára 2016-ot. Az élet nem áll meg. Rossz dolgok mindig is történni fognak, rossz emberek mindig lesznek. Ha elesnék, nem az ő kezüket fogom keresni, hanem a családomét és biztos vagyok benne, hogy ŐK ott lesznek nekem. Nekünk.

Helló Mindenkinek, aki még olvassa soraimat…!

Már nem fogok elnézést kérni, minden egyes alkalommal, mert felesleges. Úgyis tudjátok, hogy nem direkt nem adok életjelet magamról…egyszerűen vagy nincs időm, vagy, ha van, akkor mással töltöm, vagy éppen lelkierőm nincs neki állni (ülni) blogot írni.

Most viszont van, úgyhogy uzsgyi!

Kezdeném a hazautazásommal, ami februárban volt, mégpedig anyukám szülinapjának hetén, hogy abszolúte pontos legyek. Már eléggé kellett, hogy hazamenjek és feltöltődjek kicsikét, mert hiányzott az otthoni energia, az otthoni arcok és illatok.

Sikeresen hazaértem, mégpedig Pozsonyon keresztül, ugyanis Hutyi ötletét követve, oda vettem jegyet. Egy csöpp kis reptér, semmi extra. Győrből körülbelül 1 ½ - 2 óra alatt megközelíthető, úgyhogy anyáék hála az égnek ide is ki tudtak jönni elém. :) A repjegy áraknál pedig azért nagyon nem mindegy, hogy mennyit perkál ki az ember, szóval én is ajánlom mindenkinek, aki esetleg Londonba utazna és közel lakik Pozsonyhoz, hogy onnan tegye, mert olcsóbb.

Az otthonlétem nagyon-nagyon-nagyon jó volt. Mondhatnám, hogy körülbelül ugyanennyire fárasztó is, de nem nyavalygásnak szánnám….ezek a tények. Mikor az ember külföldön tartózkodik egy ideje, azért 1 hétre hazamenni nagyon kevésnek bizonyul, mert szerencsére annyi családtaggal, ismerőssel akarsz találkozni, hogy az elmondhatatlan. Ha egy 48 órából állna, az sem lenne elég.

Mindenesetre kiadós látogatást tettem. Kezdve azzal, hogy már az első napomon, délelőtt 10 órára sikerült pálinkamámorban úsznom. Hogy hogy sikerült, az maradjon titok. Bár nem hinném, hogy 7 pecsétes lenne, ha annyit mondok, hogy jó magyar szokásokhoz hűen koccintottunk a hazaérkezésemre. No meg, még egyszer is. A sós pogácsa, amit ettem, nem igazán nyomta el a dolgot, így szegény apának el kellett viselnie, hogy ott csacsogok mellette a kocsiban, megállás nélkül…:) Bár szerintem nem bánta igazán :)

Látogattam friss anyukát, gyönyörűséges kisbabóval, családtagok jöttek-mentek, barátokkal találkoztam. Anyának a szülinapján (és családtagok házassági évfordulóján) elmentünk egyet vacsorázni is. Meg persze Pestre is felugrottam egy nagyon rövid időre csak, sajnos, de sikerült így is csodás időt ott tölteni. Volt lakótársam, édes barátosném, Eszter, még szabadnapot is kivett a kedvemért, így vele róttuk a várost, kezdve bundás kennyérrel a napot. Kell-e ennél jobb, kérdem én? :) Aznap este hála az égnek összejött az ominózus ’kolis banda’, akiket szintén nagyon hiányolok az életemből….mert itt aztán végképp rájön az ember, hogy mennyire értékelendőek az otthoni barátságok, amik igenis tartanak.

Az élet nagy iróniája, vagy nem…nem is tudom igazán, hogy a társaságunkból egy házaspár Amerikában, egy pár Németországban, én pedig Londonban leledzünk már egy ideje. Az a legjobb, amikor a többiek beszámolóit olvasom és pipálom a képzeletbeli pipákat az én listámon…igen, ezen átmentem én is, igen…ezen is! :D Vicces-vicces.

Az otthoni lét végére természetesen már a saját hangomtól lett kiütésem körülbelül, mert annyiszor meséltem el ugyanazokat a dolgokat, amit abszolút nem bánok és legalább ennyire megértek. Úgyis mindenkit hasonló témák érdekelnek, imitt-amott megszűrve persze, mert azért nem vagyunk egyformák. :)

Hazalátogatásom végén elmentünk mamámat is meglátogatni, aki Farkasgyepűn volt éppen. Hatalmas bánatunkra, 2 nappal a visszaérkezésem után kaptuk a hírt, hogy a mama elaludt….miután meglátogattuk anyáékkal már nem kelt ki az ágyból. Valamilyen szinten úgy éreztem, hogy engem még megvárt, lehet, hogy ez hülyeségnek hangzik, de bárhogy is legyen, nagyon örülök, hogy még egyszer láthattam…és senkinek nem kívánom, hogy ilyen hírt kapjon, amikor külföldön lakik. Vagy igazából akárhol is.

Miután visszatértem Londonba, nagyon sok mindent kezdtem másként látni. Ennek a fejtegetése nem feltétlenül ’szimpatikus’ mindenkinek szerintem, de remélem, hogy, aki ismer, az megérti, hogy mit miért gondolok így vagy úgy. Miután már laktam ezelőtt külföldön, így nem ismeretlen számomra, hogy abszolút más kultúrák találkoznak egy városban, bár itt aztán ha 8000 féle nincs, akkor egy sem :) A lényeg, hogy nagyon sokan elmennek Londonból pár év után, ami abszolút érthető és elképzelhető, hogy majd velem is előfordul…ki tudja, mit hoz még a jövő, nem igaz? Amit ebből ki szeretnék hozni az az, hogy én végtelenül nagyra értékelem azt, hogy nekem van kikért hazamennem….hogy nem az van, hogy ugyaaaan….kivel is találkozzak, miért menjek haza?? Mert nagyon sok embertől hallottam már ezt, hogy már nincs kivel találkozni….mert, ha nem otthon élsz, akkor egyfajta természetes szelekció folytán valahogy kikerülsz a ’hívjuk-meg-őt-is’ emberek sorából. Már nem keresnek a barátok. Nem hívnak bulikba. Nincs közös téma.

Az az igazság, hogy egy idő után el bírom képzelni, hogy van ilyen, és valamilyen szinten meg is értem. De azzal nem értek egyet, hogy a rokonokkal és a legjobb barátaiddal ilyen előfordulhat. Akkor vagy nem is igazi rokonok (hehe), vagy abszolút elengedhető barátok….:) Az én kötelékeim igenis megmaradtak azokkal, akikkel kell és nem sértődnek meg rajta, ha csak x hetenként, netalán hónaponként adok csak jelet magamról. Én viszont mindig elszégyellem magam miatta, mert csak remélni merem, hogy nem azt hiszik, hogy nem gondolok rájuk….olyan sok mindenről juttok eszembe, kedves barátaim, hogy az elmondhatatlan :) Amikor hallok valami zenét, vagy látok egy kutyát, vagy mittudomén…annyira bagatell dolgokról juttok eszembe, hogy az hihetetlen :) Mármint, jó értelemben…:D

Na, de visszatérve Londonba….a lényeg, hogy kicsit hülyén éreztem magam egy darabig, mert otthon ugye az egyik tipikus kérdés az ,hogy „Naaaaaa, van valami kapcsolatod kint?” :D És ez egy természetesen elkerülhetetlen kíváncsiság, amire én tudtam azzal válaszolni, hogy hát jaaaa…..valami van :D A lényeg, hogy az a valami már nincs….

Sajnálom, mert még mindig vallom, hogy London egy túl nagy és buzgó város ahhoz, hogy az ember egyedül legyen és nekem sajnos nagyon erős szeretethiányom tud lenni itt néhanapján…viszont tudom, hogy nem volt jó nekem az úgy, ahogy volt…mert nem épített, hanem rombolt. És, ha valakit szeretünk, akkor attól nem ezt várjuk. Nagyon nem….és a legijesztőbb érzés az, amikor rájössz, hogy addig senkitől nem várhatod el, hogy szeressen, amíg magaddal nem vagy rendben. Erre leginkább Blanka mutatott rá, illetve húzta elő belőlem, amit tudnom kellett volna. Igazából egy ideje már motoszkált a fejemben az, hogy nekem ez így nem jó….hogy nekem ez nem kell……vagy inkább, hogy nem EZ kell…. Ha sok-sok kérdés van a fejedben és az, akivel együtt vagy csak még több kérdést ültet a fejecskédbe, az nagyon nem jó. Elvagyok én a hangokkal a fejecskémben, nem kell oda még több :D No,de komolyra fordítva a szót, rájöttem, hogy rendbe kell tennem magam. Meg kell tanulnom ismét szeretni önmagam, mert ez nagyon jól ment, amikor kijöttem és sajnos engedtem, hogy valaki azt a sugárzó, pozitív és néha igenis csodás forrást elapassza bennem. Igenis engedtem, ezzel tisztában vagyok. És nem azt mondom, hogy nem fogok hozni életemben több rossz döntést, csak azt, hogy ez jó lecke volt….egynek jó. A szívemet meg forrasztom össze :) De jelentem, hogy jó úton haladok….

Ha már a jó útig elértem a mesélésben, akkor természetesen mondanom kell néhány szót a portugáliai kiruccanásunkról is. Mint azt páran tudjátok már, voltunk Blankával Portóban! Istenem….aki teheti, az mindenképpen menjen el ebbe a városba! Baromi jó heeeeely!!!! :) Én, mint köztudott portugál-buzi, nagyon örültem, amikor Blanka felvetette az ötletet, merthogy talált jó áron repjegyet. Le is foglaltuk rögvest, aztán pár hétre rá már anya is beindult és talált nekünk egy baromi jó hotelt a város közepén….nem mellékesen, nagyon-nagyon jó áron!!! :)

Szóval, amint visszaértem az otthoni utamról, rá pár hetére már ültünk is a repülőn…irány Portugália!! A legjobb az volt, hogy csodás időnk volt! Abszolút tökéletes volt a sétáláshoz, városnézéshez…becsászkáltuk az egész város, csináltuk a képeket. Hála az égnek, Blankának adott az Úr tehetséget, de engem szerintem tesóm kilökött a sorból, amikor a fényképészeti képességet osztották, mert neki jutott az enyém is :D :D :D :D :D Blanka próbált engem irányítgatni, hogy hogyan csináljak róla képet, de szerintem szegényem egy idő után belátta, hogy hát a fejsze, meg a nyele….:D

Aki ismerősöm a csodálatos Facebookon, az már láthatott képeket. A lényeg, hogy nagyon édes városka ez a Portó…tök aranyos utcácskái vannak, amiken csak néha tévedtünk el, viszont király, mert igazából minden egy helyen tömörül nagyjából és a második napra már kiismerhető az egész környék. Még nekem is, aki eléggé analfabéta módon tájékozódom…:D

Amit megtapasztaltunk az az, hogy a portugálok istentelenül egészségtelenül táplálkoznak….a péksüti hegyek láttán már egy nap után nem csodálkoztunk, hogy miért olyan gömbölyded minden nő. Nem igazán láttunk sovány csajszit, az biztos. Blanka nevében nem tudok nyilatkozni, de nekem nagyon jót tett az önbizalmamnak, hogy megnéztek minket. Hát tudjátok, hogy is van ez….2 jó csaj, jól éreztük magunkat, szabadok voltunk, szabadsááágon voltunk…no meg délután 2-3 felé már elkezdtünk borozni…..szóval mosolyogtunk, mint a tejbetök :D Ez meg tetszett a portugál férfiaknak, úgyhogy jóleső pillantásban nem szenvedtünk hiányt :) A baj csak az volt, hogy haza kellett jönni….az éppen akkor rossz időben ’pompázó’ Londonba….pfuj. :D

A portugál kiruccanás után aztán annyira fel voltam töltődve, hogy egy ideig nagyon jól éreztem magam! Aztán jött, ami már sajnos várható volt…az úgynevezett ’szakítás’…vagy mi….de csúnyán lett vége, úgyhogy elég szenvedősre sikeredett. Az az igazság, hogy még a mai napig rakom össze magam….mondom, hogy már jó úton haladok…és amúgy tényleg….de néha még vannak visszaesős pillanatok. De majd megoldom.

A legjobb az egészben, hogy ilyenkor rájön az ember, hogy mennyien veszik körül, akik igenis azért szeretik, mert van. Hogy nem az a lényeg, hogy hogyan áll rajtad a farmer, hanem, hogy őszinte vagy, tudsz szeretni és jó a társaságodban lenni….ennyi.

Mint azt már meséltem, vagyunk jópáran magyarok az étteremben. No, hát eléggé egy rakáson lakunk itt, így pár hete összejárunk Edináéknál, csajos délutánra :) A legjobb, komolyan! Evés-ivás-csacsogás. Jó társaság! Ennél több nem is kell :) Úgyhogy én nagyon meg vagyok áldva, kérem alássan….

Sikerült végre Krisztivel is újra találkozni, aztán egyik koleszos ismerősöm barátnőjével is, aki szintén nagyon cuki!! :) Egy másik volt évfolyamtársam is nemrég jött ki Londonba, úgyhogy egyre többen leszünk :) Vikivel és Blankával pedig most hétvégén mentünk el egy kis koccintásra és apró táncira, ami nagyon jól sikerült….úgyhogy pozitívan tekintek a nyár elé :D (Ami nem mellesleg, álllííítóóóóólag, az eddigi legmelegebb nyár lesz Londonban. Gondolom, akár 25 fok is lesz! :D :D :D )

Lényeg a lényeg, hogy még élek….többé-kevésbé egy darabban. :) Az élet mindig kitalál valamit, hogy ne nekünk kelljen agyalnunk...:) 

Kedves elhanyagolt, de nagyon kitartó Olvasóim!

Majdnem szívrohamot kaptam, amint megláttam, hogy mikor írtam bejegyzést utoljára. Ne haragudjatok, hogy ennyire elhanyagoltam a blogot, de eléggé sok minden történt.

Kezdjük a karácsonnyal, mert körülbelül az volt az első említésre méltó esemény, ami november óta történt. Hála az égnek eléggé jól sikerültek a piros napok.

A munkahelyemen a menedzser már jóval az ünnepek előtt kérdezte, hogy akkor szeretnék-e szabadnapokat arra az időpontra. Én meg erőteljesen meglepődtem, mert arról volt szó, hogy nem tudja kiadni a holiday-emet, mert nem lesz rá idő. Ezzel ellentétben kiadta a 22-23-24-25-ét, mert tudja, hogy tesóm is itt lakik és így együtt tölthetünk egy kis időt. Nagyon meglepett a kedvessége, de nagyon meg is köszöntem J

Az első 2 nap Blankával és volt koleszos társammal, Krisztivel sütöttünk. Blankával megcsináltuk életünk első bejglijét. (No, persze már assisztáltam anyának sokszor, de nem ugyanaz megcsinálni és csak anyának segíteni…:D ) Mellesleg említeném meg, hogy baromira jól sikerült! Nem sok maradt belőle és nem sokáig.

Kedden mézeskalács sütiket sütöttünk, a’la Heike! J Ez egy különösen speciális recept, amihez külön díszítés jár. Ez is jól sikerült. Jól szórakoztunk a csajokkal és mindenkinek kijár ugye egy kis családi időtöltés J

Másnap (24-én) már tesómhoz mentem, ugyanis a Szentestét nála töltöttük. Itt is volt sütés-főzés, ami szintúgy nem meglepő zabálásban csúcsosodott ki. Majd aztán mi is kicsúcsosodtunk :D Ajándékoztunk, majd sikerült a családdal is Skype-olni….egy pötit eltört nálam a mécses, mert azért nem túl kellemes otthontól távol karácsonyozni, de még mindig a szerencsésebbek közé sorolhatom magam, mert itt van tesókám. Így is tökéletes volt a karácsonyi ünneplés. Az ezt követő napon, 25-én, itt totál semmi nem megy. Se busz, se metró. Mi azért délután már kimozdultunk a lakásból egy sétára a környező parkban, mert már túlzottan bepunnyadtunk. Másnap, azaz 26-án, már dolgoztam. Eléggé busy-k voltunk, nem meglepő módon…

Sajnálatos módon, a karácsonyi árat megfizettem, így 31-én dolgoztattak. Igaz, csak 1 műszakunk volt, de az is reggel 9-től, délután 5-ig tartott, ami azért így kicsit sok volt. Nyitni meg zárni is, az már kicsit túl sok. Mindezt tetőzte a tudat, hogy másnap fél 8-kor már ott kellett lennem, mert én nyitottam 1-jén. Csudijó :D

A szilveszter estém így nekem elég rövidre sikerült, de azért együtt voltam azokkal, akik fontosak számomra itt, Londonban. Kivéve Hutyit, mert neki más elfoglaltsága volt J Tesóm késő estig dolgozott, így Blankával, Vikivel és Tamással elmentünk hozzájuk, ahol kaptunk egy pohár pezsgőt a menedzsertől, amíg vártunk. Nagyon kedves gesztus volt. Ezután becaplattunk a Piccadilly felé, de én még valakivel szerettem volna találkozni, aki egy másik ponton volt, így A és B felől érkeztünk C felé :D A lényeg, hogy a filmekben is mindig megcsókolnak valakit éjfélkor és én is így tettem ;)

Az új év persze új fordulatokat is hozott. Mint azt már többször is említettem, kerestem szobát. Több lehetőség vetődött fel, amelyek egyes része anyukám szívét kicsit jobban megdobogtatta, mint azt én szerettem volna :D Maradjunk annyiban, hogy vigyáz rám, arany szíve a távolból is.

Sok újévi fogadalmat nem tűztem ki, mert nem szeretem, ha csalódok saját magamban. Nem gondolom, hogy egészséges lenne olyan dolgokat célul kitűzni, amiket aztán nem csinálok meg, esetleg önhibámon kívül, vagy mert az élet más irányba vitt, aztán meg azon keseregni, hogy miért nem jött össze. Egyetlen, nagyon fontos dolgot fogadtam meg, mégpedig, hogy egyágyas szobába költözök. Ez szerencsére eléggé hamar meg is esett.

Egyik magyar kolléganőmtől, Barbitól, kaptam meg Gyula számát, aki szobákkal, lakásokkal dílerkedik főleg Golders Green környéken, ami a mostani munkahelyemhez kifejezetten közel van. Nem elég, hogy elérhetőséget, még autó-beli segítséget is kaptam Barbikáéltól, ugyanis voltam annyira pofátlan, hogy megkértem Barbin keresztül Petit, a barátját, hogy legyen szíves és segítsen nekem a pakolásban. Elmondhatatlanul nagy segítséget jelentett, hogy egy fordulóba belefértünk és így nem kellett buszon cipekednem.

Egy elég nagy szobát tudtam kifogni, dupla ággyal, úgyhogy hawaii- dizsi-napfény :D Ezúton közölném minden kedves ismerősömmel, hogy lehet jönni látogatni, ha nem gond, hogy velem kell egy ágyban aludni :D :D A lakótársak között van pár magyar és most egy albán-román páros. A lakás maga nagyon jó közlekedéssel ellátott: ha nyitni megyek, akkor elég 6.00-6.05-kor elindulnom a lakásból és 10 perc alatt ott vagyok metróval, míg az előző helyemnél majd’ egy órával előbb el kellett indulnom. Az sem utolsó szempont, hogy itthon vagyok ugyanúgy 10 perc alatt, és nem kell 2 busszal utaznom 40 percig. Londoni viszonylatban amúgy még azt sem bántam, de azért ez így sokkal kényelmesebb. És a kényelem most előnyt élvez :D :D

Egyik lakótársam mellesleg egy győri srác, aki Marcalvárosból való…..na. Ennyire kicsi a világ :D :D Arany szíve éppen munkát keres, aztán első nap én is elmentem vele önéletrajzokat dobálgatni, aztán azóta minden nap értesít, hogy éppen hol tart.

A munkahelyemen már elég jól beletanultam a dolgokba, úgy gondolom. A csapatot nagyon szeretem, persze Ola kivételével, aki sajnos nem tudja magát belopni a szívembe. Nem tehetek róla. A mi sorsunk így írodott. Sajnos nem fér bele az én személyes zónámba. A többiek viszont annál inkább J Imádom a konyhán dolgozókat, az összes magyar kollégámat. Egyszerűen csúcsok J

Most már a menedzser is megszokott, vagy megismert inkább, és nagyon aranyos. El sem merem hinni, hogy vezető ilyen normális kapcsolatban is lehet beosztottakkal, főleg, ha lengyel. Mármint, félreértés ne essék, sajnos neki is vannak rossz napjai, meg néha olyan indokolatlan döntéseket hoz, amikkel nem értek egyet, de ő a menedzser. Joga van ahhoz, hogy azt csináljon, amit akar. De amúgy nagyon jól elvagyunk. Egyik este például vele zártam és végigvettük az össze kollégát, hogy ki milyen kutya lenne. :D Akkorákat röhögtünk :D :D

A munkahelyen amúgy olyan érdekes dolgok történnek. Néha agyonvágnék minden második vendéget, néha meg olyan kellemes meglepetések érnek, hogy csak nézek. Adok pár szituációt:

1.        Hétvégi shift. Totál busy. Excuse my French, de még a seggünkön is levegőt veszünk, elvitel és bent ülők kiszolgálása non-stop. Nem utolsó szempont, hogy az egyik pékség, ami legalább az elvitel egy részét leveszi rólunk, zárva volt, így iszonyat volt a forgalom. Ola-val voltam a bárban, láttuk mindketten, hogy áll a sor az elvitelre, de éppen belemerültünk valamibe és várniuk kellett vagy 2 egész percet a rendeléssel. Erre szarkasztikusan megjelenik az első páros férfi tagja, hogy „Ne aggódj, drágám, majd egy óra múlva kiszolgálnak bennünket.” – majd rám vigyorog. No, nekem sem kellett több….odaléptem. Mondom: „Uram. Észrevettem, hogy itt állnak, de amint láthatja, mi is eléggé elfoglaltak vagyunk. Tessék mondani, mit szeretne?” – Erre nagy zavarában kért egy baguettet. Ezért kellett puffogni? Most komolyan? :D :D
2.        Az előző történethez kötődik a másik, ami csak annyi, hogy ezen kellemes természetű úriember mögött állt az egyik visszajáró vendégünk, aki sokszor megköszönt mindent, nem zavarta, hogy 5 percet is várnia kellett, majd kaján mosollyal megjegyezte, mielőtt elhagyta a terepet: „Imádtam, ahogyan kezelted ezt a pasit!” :D Ezekekért a pillanatokért érdemes élni :D :D (Némi nemű túlzással persze.)
3.        Egyik nap állok a bárban. Bejön egy egész cuki nénike, majd vesz valamit, aminek a végösszege 4.95. Odaad a kezembe egy 5 fontost, majd visszaadom az 5 pennyt és rám néz, hogy hol az ötöse? Hát, mondom betettem a kasszába :D Nem, nem, ő nekem 10 fontost adott, nézzem csak meg. Ezen még elcsatáztunk kicsit, de nem volt kifejezetten bunkó, csak maga a szituáció volt kellemetlen. Amikor mindkét fél úgy érzi, hogy igaza van. (Persze, nekem volt:D :D ) – Azonban másnap visszajött a néni, gyerkik….majdnem berosáltam rajta. Odajön a cukija. Sőt, kivárta a sort a kasszáig…! Megismertem persze, kérdezem, hogy mivel szolgálhatok ma, erre rám néz és nagyon sajnálkozó hangon mondja, hogy „Jajj, csak azért jöttem ma vissza, mert annyira szégyelltem magam tegnap. Mikor hazamentem, észrevettem, hogy már előzőleg felváltottam a 10 fontosomat a TESCO-ban, így neked nem adhattam csak ötöst. Ezért elnézést akartam kérni, hogy meggyanúsítottalak tegnap.” Ó, köpni-nyelni nem tudtam. Mennyire édes már? J
4.        Másik vicces sztori: Marta-val, menedzserrel, voltam a bárban. Jön egy pasi…nagyon nézeget. Ráköszön Marta, hogy „Hello,Sir….how may I help you?” (Helló, miben segíthetek?) – Mellékesen megjegyezném, hogy nálunk ültetéses rendszer van. Ergo bejössz és vársz, amíg leültet az egyik kollégám. Ezt nem mindig várják ki a parasztok:D – Alig nézett Martara. Kérdezi menedzserem, hogy le szeretne ülni, vagy elvitelre rendelne? (A bár rész ugye elviteles, így mi a benti asztalokra hivatalosan nem is tudunk rendelést felvenni.) Ránéz a bunkója és olyan igazi paraszt hanglejtéssel:

B: „Hát bejöttem kávét inni. Egyértelmű, hogy lelük, nem?!

M: „Rendben, akkor kérem, foglaljon helyet és hamarosan felvesszük a rendelését. „

B: „Nem. Én most és itt rendelek.”

M: „Rendben, uram.”

B: „Egy kávét kérek, tejjel. (White americano.)

M: Rendben, hamarosan visszük Önnek és a végén fizethet a pincérnek.

B: Nem. Én most fogok fizetni.

M: Rendben. (Még mindig higgadtan.) 2,81 lesz.

B: (vörösödik a feje) – Hogy mennyi? 2,81??? Nem ég le a pofájáról a bőr?? Ennyit elkérni egy kávéért?? – odadobja a kártyáját. „Tessék! Lopjon meg…úgysem jövök ide vissza többet.

M: (semmit nem reagál) Uram, az árakat nem mi szabjuk meg. Én csak a menedzser vagyok, nem a Head Office.

B: (nem hatotta meg a dolog, fogja magát és leül) Ja, és a köszönöm részt nem felejtettem el….csak ilyen itt nem volt :D 

Martaval jót röhögtünk rajta :D Adtam volna kicsi kancsó tejet, rámnéz….nehooogy :D Nagyot adjál neki, különben fejemet veszi :D :D

Vicces dolog, amikor az ember az asztal másik felére kerül. Én otthon soha nem dolgoztam a kiszolgáló személyzet tagjaként. Nem voltam felszolgáló, nem csináltam kávét. (Csak a judoversenyeken! :D ) Az nagyon sokat elmond az emberről, hogy hogyan szól a pincérhez/pincérnőhöz, vagy akármilyen emberhez leginkább. Soha nem voltam egy paraszt természet, de most még jobban odafigyelek ,hogy megköszönjem a figyelmet/segítséget/kiszolgálást és szemkontaktust teremtsek, mert tudom, hogy mennyire fontos ez mindkét oldalról.

Az utolsó étterem-beli storym:

Van egy isteni creperie tőlünk 2 saroknyira. Palacsintázó….de olyan, hogy a bokátokat összefossátok….Nomármosttt. Dolgozik ott egy (szerintem eredetileg) karibi származású hölgy, aki mindig nálunk veszi a kávéját. Nagyon barátságos, nagyon cuki. Olyan igazi jófej, belevaló nőszemély! Mivel a mi kiszolgálásunkat nagyon szereti, így kapunk nála kedvezményt akárhányszor megyünk. (Egy rövid példa: Tesóm – Tamás – Én. 3 palacsinta. Eredetileg 5 font/darab, minimum. Mi a 3 palacsintáért fizettünk 6 fontot. Ehhez nem kell nagy matekosnak lenni, hogy kitaláljuk, mennyit is engedett. ..) Egyik hétvégén jön be megint….elég busy-k voltunk. Kérdezi, hogy meddig leszünk. Ilariaval voltam…ő 5-kor végzett nagyjából, vagy kicsit később, én zártam, így 8-kor. Mondja erre a nő, hogy ő 6-kor végez, mondjam meg, hogy milyen palacsintát kérek, majd hoz nekem. Na, mondom fehércsokis-rumos-banános, az istenkirály :D Erre mondja, hogy okéééé akkor majd jön este. Én meg hittem is, meg nem is, főleg, miután már 7 óra volt, a nő meg sehol. Erre negyed 8-kor éppen pakolgattam valamit a hűtőknél, ergo nem látott, amikor bejött. Kérdezi a kollégákat, hogy merre van a szőke, rövid hajú kollegina? Felkukkantok, mondom itt :D Odanyújt egy táskát, mondja, hogy kettőt is hoztam: egy édeset és egy sósat…..Na, ilyen emberek is vannak. Semmi pénzt nem fogadott el! Másnap direkt elmentem ismét, hogy ott hagyok neki borravalóban pénzt végre,erre elvette a borravalós dobozt….nem engedte, hogy kifizessem. Sokkal jövök neki :D

Még 1-2 dolog, ami miatt szentül hiszek abban, hogy minden okkal történik és, hogy igenis van jó a világban. Még akkor is, ha ezt nem mindig látjuk:

1.        Ülök a buszmegállóban. Nem megy a metró, nagyon örülök. (Irónia.) Nem nagyon ismerem a részt, de megtalálom a buszt, még vagy 15 perc és jön. Csodás. Fázom és elegem is van. Haza akarnék már jutni. Bedugom a fülembe a zenét….az majd elvarázsol és legalább hamarabb telik az idő. Körülbelül 5 perc után megsimogatja a vállamat egy néni. Kiveszem a zenét a fülemből, majd azt mondja: „Come on, honey….the bus is leaving. Don’t miss it!” – Gyere, szívem…indul a busz. Nehogy lemaradj! – Angyalkák igenis vannak J
2.        Még, amikor az Oxford Circusnél dolgoztam: Megyek este haza. Sok hülye vendég volt a Starbucksban. Nézem a síneket….monoton zaj. Nem, nem akarok beugrani….csak látom, hogy motoszkál valami. Hát, egy egéééérke! J Czukker. Alapjáraton nem kifejezetten szeretem őket, de ezt cuki volt figyelni :D Látom a perifériámban, hogy egy öltönyös, felettébb fáradt irodai pasas is az egérkét nézi. Egymásra nézünk, félmosoly, majd vissza a tekintet a sínekre. Az egér eltűnt.

Két perc sem telik el, Emőke ismét a zenéjébe tévedt…. valaki megkocogtatja a vállam. Hát, az öltönyös pasas! Rámvigyorog, majd odabiccent a sínekre….VISSZAJÖTT AZ EGÉR! :D :D Rávigyorgok. Máris jobb a kedvem. És úgy látom, neki is. J Egy metróra szálltunk és leszálláskor természetes volt, hogy elköszönünk egymástól. Végtére is az EGÉR összeköt minket egy életre! :D Viccelek persze, de remélem értitek, hogy mit makogok itt. Olyannyira mindegy, hogy ki milyen munkát végez, hányas cipőt hord, merre lakik, éppen szőke a haja, vagy nincs neki….egy pillanatra ez tud totál mindegy lenni.

Az emberek megérzik, hogy mi sugárzik belőled. Tartom azt is, hogy minden körülöttünk energiából épül….felelősek vagyunk azért, hogy milyen energia árad belőlünk, mert ez meghatározza az auránkat, kisugárzásunkat.

Ezért fog visszamosolyogni a bácsi a metrón, mert átadtad neki a helyedet.

Ezért kér meg az indiai néni a boltban, hogy vedd már le neki a legfelső polcról a tejet, mert nem éri el.

Ezért kedves veled a biztonsági őr és segít bepakolni a táskádba bevásárláskor.

Ezért köszön vissza a buszsofőr, amikor leszállsz az esti buszról és előre szólsz, hogy „Thank you for the ride home! – Köszönöm a fuvart hazáig!”

Ezért mosolyog rád még őszintébben a zsidó bácsi a szomszéd boltban.

Pontosan ezért. 

Kedves drágáim! 

Mint azt páran tudjátok, munkahelyet váltottam. Illetve írtam is a felmondásom körülményeiről az előző bejegyzésben.

Kezdjük akkor a munkaváltással. 

Már második hete vagyok ennél a cégnél. Ez egy organikus, totál egészséges étterem (ha nem vesszük figyelembe az almond croissant-okat...:D) Mint azt már említettem, egy elég előkelő helyen van. Hampstead az Londonnak egy csodás kis része, itt található egy baromi nagy park, ahol van egy erdős kis rész, ahol nem is hallani London zaját. Tudjátok, egy olyan hely, ahol az idős, pénzes és a fiatal, szintén pénzes réteg él. :)))) Itt aztán mindenkinek totál brit akcentusa van, de érthető :) 

Mint a legtöbb helyen, itt is shadow-shift-tel kezdtem a hetemet. Ez a tanuló fázis. Gyakorlatilag abból kellene állnia, hogy a téged oktató barista mindent elmond, ami szükséges. 

A pozícióm neve retailer, ami abból áll, hogy a pult mögött készítem az italokat. Ezek nem csak kávék lehetnek, hanem alkoholos italok is. Különböző frissen készített gyümölcslevek és társaik. Emellett van nagyon sok péksütemény, kis tortácskák és vagy 6 féle kenyér, amit szintén nekem kell kezelnem. Azért kell ügyesnek lenni, mert ugye általában 1 ember van a pult mögött, akinek ki kell szolgálnia az étteremből érkező rendeléseket, illetve az elvitelre kért dolgokat is. Ez ezért néha kicsit sok tud lenni, főleg, ha örülsz, hogy nem égeted el a tejet néha :D 

Nálunk első nap az volt a gond, hogy Ola (lengyel csajszi, akivel amúgy a próbanapon is voltam) kellett volna, hogy tanítson. Ezzel nem is lenne gond....csak előtte ételmérgezést kapott és alig élt. Nem is akart volna bejönni hétfőn dolgozni, de miattam be kellett jönnie. Ebből az lett, hogy az 5 órás tanításomból 3 lett, amikor is a trénerem nem bírt oktatni...:D Hát, mit ne mondjak, nagyon vicces volt, amikor jöttek az emberek kenyeret venni és nekem abszolút nulla fogalmam volt róla, hogy melyik milyen...na, meg hogy mégis hol találom a kasszában. Szívás :D 

Mint a legtöbb kezdő, én is záró műszakokat kapok az elején. Ami vicces és kissé aggódásra sarkallt, az az, hogy már 2 nap után egyedül hagytak zárni. Ez azért meglepett, mert a Starbucksban azért vártak jópár hetet, mire betanítottak egyáltalán....Itt azért kell mindent gyorsan-gyorsan csinálni, mert eléggé kevesen vagyunk. Mondta is a manager, hogy szeretné felgyorsítani a betanításomat. Ami eredetileg 3 hónap lenne, konkrétan 2 alatt meg kellene tanulnom szerintem....ha nem kevesebb idő alatt :D 

Mivel november közepén csatlakoztam, így lenne még 4 szabadnapom, amit nem fognak tudni kiadni....viszont kifizetik. Ez is valami :) A pénz mindig jól jön, a pálma meg úgyis teher alatt nő...szokták volt mondani :)

Az első zárásom nem sikerült rosszul. Sokkal rosszabbra számítottam, főleg, amikor megtudtam, hogy Anikóval és Tamással zárok. Igen....baromira sok magyar van az étteremben. A konyhán 2, a felszolgálók között 3, illetve az asszisztens manager is magyar. :D Visszatérve az első zárásra: Anikó 3 hete van itt, Tamás pedig managernek tanul, de még eléggé az elején van....illetve semmit nem tud azon terület lezárásáról, amit nekem kellett megcsinálnom. :D Nagyon vicces volt....jött 1-2 pia, amiről foggggalmam sem volt....mit és hogyan kell megcsinálni. Akkor kissé ment az anyázás, hogy miért nem tanítottak meg :D ......de megoldottuk! :D Utána meg nem kérte a vendég. Akkor meg őt küldtük el a fenébe :D :D No, persze kicsit cifrábban...amolyan magyarosan :D 

A hétvége már kicsit forgalmasabb volt, ezért Ilaria-val, az olasz csajjal is dolgoztam együtt. Hárman vagyunk baristák összesen. Már akkor röhögtem, amikor beléptem az étterembe. Ilarka-nak akkora volt a feje, mint a ház...Tudni kell, hogy a leglényegesebb dolog ilyen helyeken a csapatmunka. Aki dolgozott már ilyen szituációban, az tudja, hogy ez elengedhetetlen. (Mondjuk, szinte mindenhol elengedhetetlen....) Olaval az a gond, hogy nem kommunikál....iszonyatosan gyorsan dolgozik, hatékony, mint az állat, de nem tudod, hogy mit akar. Ha ketten vagytok a báron, akkor nem fogsz átmászni a másikon egy üveg vízért, mert csak fellököd. Logikus,nem? Hát neki nem az....Ez az, amit Ilarka sem szeret...Olasz lévén eléggé laza a kis csillag. Amikor azon parázok, hogy nem sikerült virágot rajzolni a latte tetejére, csak ráááám néz.....megrántja a vállát....aztán azt mondja, hogy szarjam le....mármint nem a lattét :D HE-HE! :D :D 

Lényeg a lényeg, hétvégén már túl sokan voltunk és Ilarka-nak haza kellett volna mennie, de szólt Krisztiánnak, az asszisztens managernek, hogy inkább Olat küldje haza, mert velem sokkal szívesebben dolgozik együtt. :) Nagyon cuki volt! :D És tényleg tök jól tudunk dolgozni....egyszerre bejött vagy 20 ember, úgyhogy megugrottak a rendelések, de nem volt gond. Hamar ledaráltuk és utána mondta is, hogy "Good team work!". Szeretős alapanyag :) 

Tegnapelőtt volt először, hogy kicsit elúsztam a báron....kijött vagy 7 rendelés egyszerre és persze elvitelre is akkor akart mindenki kérni...ennek az lett a vége, hogy egy rendelést töröltek is, mert nem lett kész időben. Mondta is Barbi (szintén magyar), aki akkor éppen manager volt a műszakon, hogy inkább szóljak legközelebb és segít...mondom oké, nem tudtam, hogy lehet :) Meg nagyon megköszöntem a segítségét, amikor elment. Pedig előtte egészen mufurcnak tűnt....:D 

Amúgy tényleg érzem, hogy fejlődök. A manager még nem nagyon bír, de most elment 2 hétre szabira, úgyhogy reméljük, hogy észreveszi a fejlődésemet, amikor visszajön. :) Igyekszem tényleg gyorsan tanulni és értelmes lenni, hogy ne kelljen mindent hatszor elmagyarázni. A legtöbb kolléga nagyon rendes, sokat segítenek! 

Az első ivászat is megvolt, múlt hét vasárnap. A konyhán dolgozó csapat kezdeményezte és mondták, hogy menjek én is. Mondom oké, persze, hogy megyek. Jó lenne megismerni mindenkit. Ennek az lett a vége, hogy Anikóval voltunk ketten csajok, meg kb. 8 pasi....:D Anikó egy óra után levált a társaságtól, mert ment haza a pasijához, így én egyedül maradtam a sok részeg pasival :D De le tudtam kezelni őket....no meg mindig jó sztorikat hallani és jóban lenni azzal, aki a kajádat csinálja :P Mert, nem mellesleg, jár minden shift alatt kaja, ami több, mint elég....van egy kifejezetten nekünk szóló menü összerakva és minden nap választhatunk. Vagy egy nagy, vagy kettő közepes, vagy közepes meg kicsi....valahogy így :D Ez nagyon jó, mert baromira sokat lehet vele spórolni!! Nem mellesleg baromira kiadós is és finom, plusz, ha nem eszel meg mindent, akkor szépen elcsomagolják és haza lehet vinni. (Ha jóban vagy a konyhásokkal, akkor még jobb :P) Tudja az ember, hogy hova kell helyezkedni, nemde...? :D 

Összefoglalva: Jó az új hely. Tanulok. Kollégákat kezdem kiismerni és ők is engem, úgyhogy ez még jobb. :) Nem mindig fenékig tejfel, de mi az? A lényeg, hogy éreztem, hogy váltani kell a Starbucksból és most váltottam. :) Innen, pedig meglátjuk.

A munkától eltérve amúgy minden változatlan. Évivel jól megvagyunk a szobában...pont ma mondta, hogy decemberben lesz már 5 hónapja, hogy együtt lakunk....Párszor azért baromira nehéz....főleg, ha ugyanarra a napra esik a szabadnapunk.....Amikor hazamennél és lehuppannál az ágyra. Ellennél, mint a befőtt a magad kis világában. És hiába nem csesztetjük egymást, azért csak ott van a másik....De ez vice-versa működik. Most kicsit pénzgyűjtés van, aztán januárban remélhetőleg tudok költözni valamerre.....

Amikor pedig kicsit kimozdulnék a szobából, akkor átmegyek tesómhoz aludni egyet. Mint azt tettem tegnapelőtt is :) Jó is, ha az embernek ilyen jó testvére van, akit ennyire szeret :)

Továbbá elkezdődött a karácsony már itt is. Felkapcsolták az összes lámpácskát, amikbe teljesen bele vagyok szerelmesedve :))))) Nagyon szép! Illetveeeeeee, 21-én nyitott a Winter Wonderland!!!! Egy bazi nagy terület, effektíve karácsonyi vásár, mindenféle hullámvasutakkal és drága forralt borral..:D :D Persze, ezt is imádom :D 

Most végre volt 2 nap szabim együtt....szerda és a mai nap. Meglátogatom ma a volt munkatársaimat :) Hiányoznak azért kicsit...:) Bár Saud felhívott valamelyik nap, amikor mentem haza-.....úgyhogy 1 órát dumáltunk :D Neki is jó a beszélőkéje, meg hát engem sem kell félteni ugye...:D 

Remélem, hogy mindenki tudott követni mindent. :) 

Kedves, drága, még mindig kitartó olvasóim!

Olyan régen írtam már bejegyzést, hogy majdnem hülyét kaptam, amikor megnéztem a dátumot! J Igazán sajnálom, hogy ennyire lehanyagoltam csodás gondolataim megosztását….szánom-bánom bűnömet! De most igyekszem összeszedni magam.

Az igazság az, hogy egy ideig írtam, hogy milyen dolgok is történnek egyes napokon, de aztán annyi minden volt, hogy már az is soknak tűnt, amíg leírtam….hehe….ördögi kör.

Kezdjük a témákkal:

1.        MUNKA:

Mint azt gondolhattátok, kerestem másik állást. Egy ideje ráálltam a témára és voltam is pár interjún.

Az első helyen (is) csoportos interjú volt. Elég sok munkánál csinálják ezt, egyrészt, mert időt spórolnak vele, energiát, plusz rögtön láthatják, hogy az emberek hogyan viszonyulnak a többi jelentkezőhöz. Ebből elég sok mindent le lehet szűrni.

Az interjú napján elindulok otthonról, mint a jó gyerek. Ha az ember Londonban él egy ideje, akkor megszokja (meg kellene…), hogy akármikor eleredhet ez a fránya eső. Emőke még nem szokta meg. Szépen megcsináltam a hajam, ahogy kell. Kimegyek az utcára és mire kiérek a metróból, elkezd esni ez a csoda. Na mondom, királyság! Az ember nézzen már ki normálisan, ha interjúra megy. Nem jött össze! J

Lényeg a lényeg, megvárattak minket kicsikét. Természetesen… J Találkoztam Juliával, egy nagyon cuki osztrák lánnyal, akivel elég hamar megtaláltuk a közös hangot. Az interjúról olyan sokat nem írnék, mert nem igazán éreztem azt, hogy húúúúú de jó lenne itt dolgozni! Mármint nagyon jópofa hely…nagyon jól néznek ki a kávézók, de a bér kevesebb lett volna, mint amit most kapok. Kevesebbért nem éri meg elmenni sehova.

Miután végeztünk az interjúval, Juliával elmentünk egyet sétálni, meg shoppingolni, aztán letelepedtünk egy parkba a kis szendvicseinkkel és beszélgettünk. Nagyon jófej lány! J Az ember eléggé hamar kialakít itt barátságokat, mert sokkal nagyobbra értékeli az emberi kapcsolatok fontosságát, mint máshol. Ez tényleg így van. Nagyon magányos tud lenni az ember Londonban néha. Ha nem lenne itt tesóm, meg barátok, mint Viki, Blanka és Hutyi, akkor én nem tudom, hogy mit csinálnék….valószínűleg már nem lennék itt szerintem. Vagy olyan depressziós lennék, hogy senki semmit nem tudna rólam! :D

Lezárva az első interjút: nem fogadtam el az állást.

A második hely, ahova mentem tesómon keresztül jött igazából. Az ő egyik munkahelyére küldtem el az önéletrajzomat (illetve az egyik magyar csaj továbbította a HR-snek…:D). Be is hívtak egy interjúra. Szintén csoportosra, de itt csak ketten voltunk egy olasz csajszival. Olyan kötetlen hangulatban beszélgettünk, hogy nem is tűnt fel, hogy interjún voltam. Ez persze biztosan azért is volt így, mert kicsit könnyebb azért, ha az ember úgy megy el interjúra, hogy van amúgy állása és nem azon az interjún áll vagy bukik szinte minden.

Szóval a második interjú is jól sikerült, úgyhogy el is küldött Marta, a HR-es, egy próbanapra. A barista melóknál ez alap. Kb. 3-4 órás intervallum, ahol megnézik, hogy mégis hogyan dolgozol, seggel állsz-e hozzá a munkához, vagy nem…a többiekkel és a vendégekkel hogyan bánsz stb. stb. A lényeg, hogy mindig csinálni kell valamit, nem szabad megállni, mosolyogni kell folyamatosan és kérdezni, hogy mit, hogyan csinálnak. Az első próbanapom a Waterloo metrótól volt nem messze. Az étterem közvetlenül a Festival Hall mellett van, ahol koncerteket tartanak, úgyhogy kissé forgalmas :D Emellett természetesen baromi nagy is….! Olyannyira nagy, hogy valahogy nem is éreztem a kötődést, amikor odamentem….egy magyar lány volt a barista, akivel együtt dolgoztam. Kb. 2 óra után már ott is hagyott egyedül, hogy akkor már vágod, hogy mit kell csinálni, én elmegyek tejért…mondom oké :D

De nem volt gond…megoldottam :D

A próba lejárta után viszont mondtam a managernek, hogy ez sajnos nem az én helyem lesz. Kérdezte, hogy „Túl forgalmas?”…..hát, mondom, anyám….most is az Oxford Circus mellett dolgozok, úgyhogy azzal nincs gond, ha valami forgalmas :D :D

Rögtön írtam is Martanak, hogy ez sajnos nem jött össze, aki fel is hívott, hogy akkor mondjam el, hogy mi nem tetszett, hogy s mint…nagyon rendes volt. Tudom, hogy ez a munkája, de attól még jól esett, hogy ténylegesen törődik azzal, hogy a hozzám leginkább illő helyet megtalálja nekem. Megbeszéltük, hogy elmegyek a Hampstead részben található étterembe, ami egy eléggé luxus környék. Nagyon jó hely! A másik próbanap előtti napon elmentem lecsekkolni a helyet, hogy mégis hogyan jutok majd oda és mivel. Óóóóóóó….totál elbűvölt:D Nagyon jól néz ki!! :D Zöld részek, parkok…tavacska….kicsi utcácskák….nem is olyan, mintha Londonban lenne az ember :D

Másnap visszamentem a próbanapra és nagyon szimpatikus volt. A kollégák is, a manager is normálisnak tűnik. Állítólag baromi sok magyar dolgozik ott :D úgyhogy mondta Marta (az ottani manager), hogy nem lesz gondom a beilleszkedéssel :D Mivel minden csodás volt és rózsaszín, így sikeresen vettem az akadályt. A probléma csak annyi, hogy nekem itt 2 hét felmondási időm van, pedig örültek volna, ha egy hét után már tudok kezdeni…:D Tudtam, hogy ez nem lehetséges!

A felmondásom beadása nem volt egy kifejezetten felemelő élmény. A próbanapom kedden volt, Suzanna másnap nem dolgozott, így tudtam, hogy leghamarabb csütörtökön tudom beadni. A problémán még az is dobott, hogy szerdára olllllyan iszonyatosan szarul éreztem magam, hogy alig bírtam lehúzni a shiftemet…..de 9 órás shiftet kicsit nehéz helyettesíteni, így bementem dolgozni. Mindenem fájt, taknyos voltam, alig volt erőm….nem éppen ideális barista :D Mondtam Sophie-nak, hogy túlnyomom magam a dolgon, de másnap nem fogok nyitni Suzannaval. Inkább kialszom magam.

Ez jó döntés volt, ugyanis péntekre klasszisokkal jobban éreztem magam, így megújult erővel adhattam be a felmondást. Mondanom sem kell, hogy Suzy kicsit sokkot kapott. Mondja, hogy adjak már neki 4 hét felmondási időt…na, mondom persze :D Bocsi, de lehetetlen :D

Aztán elkezdte kérdezgetni, hogy miért nem szóltam előbb, hogy keresgélek…mert, hogy akkor be tudott volna már tanítani valakit….hát….nem normális! Gondolta, hogy szólok, hogy Te, figyi….szeretnék elmenni, mert totál kikészítesz és nem elég az óraszámom…no, meg a pénz is lehetne kicsivel több :D Aztán, ha nem találok semmit, akkor meg mosolygunk tovább egymásra, mint két szerencsétlen? Totál hibbant a nő…

Na mindegy. Beadtam neki a dolgot. Megkért rá, hogy ne mondjam el a kollégáknak, hogy ne legyen pánik. (Persze, a kollégák ¾-e már tudja a dolgot egy ideje…:D )

Ezek után reméltem, hogy nem kell részt vennem a vasárnapi karácsonyi megbeszélésen, mivel már nem leszek ott. Tévedtem. Az egyetlen olyan napon, amikor aludhatnék, mert végre nem megyek próbanapra és sehovaaaa, fel kellett kelnem, hogy beérjek 10-re erre a szarra. Na mindegy is….totál felesleges volt az egész.

Most 3 napig amúgy zárva leszünk, mert véglegesítik a New Look új arculatát, ezért más store-okban fogunk dolgozni. Ma is megyek délutánra…és zárok. Hát, különösebben nem hat meg a dolog. J

Holnap offom van és megyek téli kabátot nézni Juliaval J Annnnnnyi sok-sok-sok felesleges pénzünk van, hogy kénytelenek vagyunk elkölteni :D

Úgy érzem, hogy a munka fülecskét elég rendesen kiveséztem.

2.        MAGÁNÉLET:

Ezen téma bizonyos részeit nem fogom kivesézni, mert éppen engem is kiveséztek nemrég… hogy ilyen csodás szófordulatokkal éljek….:/ De nyugalom. Minden rendben lesz… helyrerázom magam hamar.

Ezen felül történnek a dolgok itt. Voltam EDDA koncerteeeeen!!!! Gyerekeeeeek!!! Nagyon király volt!! Viki barátnőm exkluzív interjút csinált velük és bejuttatott engem is a helyszínre. Atis még külön köszönt is nekünk a koncert előtt :D :P hehe….Nagyon tetszett az este! Jó volt kicsit magyarul tombolni. A nagyobb, régebbi, örökzöld számokat én is ismertem és kiabáltam….és azért érdekes volt, hogy milyen megható érzés olyan dalokat énekelni, mint a Hűtlen itt Londonban. A többi, itt élő londoni magyarral….jó érzés volt J

Ezen felül kedves Blankámnak a szülinapját is megünnepeltük. Sajnos nem jött össze az eredeti program, de jól sikerült kis este volt azért! J

Továbbá elkezdtem már karácsonyi ajándékokat venni. Idén igyekszem szépen, időben elkezdeni a dolgokat. Annak ellenére, hogy nem megyek haza karácsonyra, van itt is kit megajándékozni J Úgyhogy juppííí!!!

Azt hiszem, hogy most ennyi elég is. Remélem, hogy nemsokára újra írni fogok J Igyekszem. Tényleg!!

 Sok-sok puszi mindenkinek!